Minden egy gondolattal kezdődött...
Hoshi no Hikari
Navigáció
Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].
Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog

Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsolHa belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!

2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3

 
Történeteim
 
X Varázs Macskák Zűrös Esküvő Zűrös Szerelem
Zűrös Valentin Nap Bűvös Nyakék Bűvös Nyakék 2
Amino, a Démonlány Fogadásból Szerelem Fogadásból Szerelem 2
Halál Angyala Őrzők Története MG-Mellék Történet
MG-Alternatív Történet MG-Alternatív Történet 2 MG-Alternatív Történet 3
MetalGun-A film Szeszélyes Szerelem Szerelem Hatványa
Ördögi Kísértés X Szeress Belém!

Az X-el jelölt történet tervezett. Igyekszem megírni minél hamarabb. Illetve az elsőt befejezni, melynek fele sajnos elveszett az évek alatt...

 

 
Friss jelentések!
2024. Január 19.: MetalGun - Alternatív Történet 3.évad. 5.rész
2024. Február 22.: GAME - Life of Strange: True Colors
2024. Február 26.: GAME - The Awesome Adventures of Captain Spirit

 

 
Lélekszámláló
Indulás: 2010-04-19
 
Belépés az oldalra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

MetalGun: Alternatív Történet Season2 - Részek
MetalGun: Alternatív Történet Season2 - Részek : 8.rész: Otthon, édes otthon

8.rész: Otthon, édes otthon

Saki-chan  2019.11.07. 14:35

Itt az ideje, hogy megtalálják az otthonukat! Most azon a sor. Sok feladat van még előttük, rengeteg megmérettetés, mely egy csendes és meghitt helyen eltöltött pihenés övezzen... 


 Reit napokig rémálmok kísértették, melyben egy furcsa alak tűnt fel és minden alkalommal megölte őt. A többiek is tudomást szereztek róla, így azonnali keresésbe kezdtek, de mind hiába. Semmilyen információval nem tudtak szolgálni. Rei egy újabb álom rabja lett, melybe ezúttal Yanagi és Angel is követték, mikor mellette aludtak el. Később Kousuke is csatlakozott, de sajna ő hamar kiesett, így hármójuknak kellett legyőzniük a gonoszt. Mivel Rei álmában ember volt, így nem tudott szembeszállni az ellenfelével. Azonban rátalált a devil énjére, ki egy fa lombjának belsejébe volt elzárva. Ekkor már ő is képes volt felvenni vele a harcot. Keiko és Trivee felfedezték, hogy ki a tettes, ki a démont irányítja, de sajna csapdába bestek. Sikerült legyőzniük az álombeli lényt, ezzel a valóságban is ártalmatlanná tették, ki ezt tette velük. A dolgok visszaálltak a régi kerékvágásba, ahogy eddig voltak....
Kousuke összehívta a bandát, hogy a közelgő tervekről beszélgessenek, miszerint el kell költözniük a lakásból mielőtt még nagyobb bajt okoznak az ott lakóknak. Zavaró volt, hogy egy jelentéktelen devil tudta, hogy hol szálltak meg. Ez semmi jót nem jelentett. Hilo azonban semmi jót nem talált. Reinek eszébe jutott, hogy a Vadászoknak volt egy régi bázisuk, melyet már évek óta nem használnak. Azonnal felhívta Kaijit, hogy megtudakolja beköltözhetnek-e. Elsőnek tiltakozott, mondván, hogy már rég nem tartja a vadászokkal a kapcsolatot, de utána bólintott rá....
- Rendben van. Rákérdezek Akashinál. Szerintem nem lesz gond. - válaszolja Kaiji
- Remek! Alig várom, hogy megnézhessük. - örül meg a hírnek
- Cserébe velem kell vacsoráznod. 
- Hm? O-oké, de semmi más. Rendben?
- Pedig élvezted volna. - mosolyodik el kajánul
- Kaiji! - mondja morcin
- Neked bármit megteszek. Amint megtudakoltam, azonnal felhívlak. A szavamat adom. 
Pár nap telt el azóta, de Kaiji tartotta a szavát. Nehezen érte el Akashit, mert ő nem igazán használja a mobilját, csak vész esetén lehet elérni vele. Mikor Rei épp edzett, akkor hívta fel a jó hírrel. Meglepetten pillantott a kijelzőre, majd egyből felvette...
- Mehettek. Akashi azt mondta nyugodtan használhatjátok a házat. Abban nyugodtan ellakhattok és nem fognak zavarni. 
- Komolyan? Ez szuper!
- Rei vigyázz! - szól oda Lilline 
- Hah? Áh! - csapódik neki a falnak 
- Rei jól vagy? - kérdi Lilline
- P-persze. He, he, he.... - szédül meg
- Figyelj oda. - kapja el Angel - Még a végén megsérülsz. 
- Uhm... B-bocsi. - mondja, majd mélyen egymás szemébe nézve állnak
- Mára elég. Gyertek ebédelni. - jelenti be Trivee
Ebédnél Rei azonnal felvetette a házat, melybe beköltözhetnek, ha szeretnének. Kíváncsi volt hogyan fogadják majd a jó hírt. Csak úgy nem akarta bemondani, hanem megvárta, míg valaki felveti a lakás témát. Kousuke Hilot kérdezte, mikor hozzászólt. Elmondta, hogy a Vadászoknak van egy házuk, melyet már nagyon érgen nem használnak és ők beköltözhetnek. Mindenki meglepődött, hogy pont tőlük kapnák meg az épületet, kikkel anno összetűzése akadt. Kousuke gondolkozott, majd úgy vélte, hogy érdemes egy pillantást vetni az épületre. Rei megbeszélte Kaijival, hogy szeretnék megnézni a házat, melyre ő azonnal válaszolt is. Azonnal megbeszéltek egy találkozót. Yanagi is Reiel tartott, a többiek nem mehettek, nekik a feladatukkal kellett foglalkozniuk. Ennek Angel nem örült, de nem szólhatott közbe....
- Akashi! Kaiji! - szalad oda hozzájuk Rei
- Szia. - öleli meg
- Hm. Ez a bájgúnár meg mit keres itt? - kérdi halkan Angel
- Hm? Biztos látni akarta. - válaszolja Trivee - Ha szeretsz valakit mindig alig várod, hogy láthasd. 
- Hm! - néz kissé féltékeny arccal
- Talán féltékeny? - néz fel rá arckifejezését figyelve, ahogy őket nézi - Egyértelműen. Bár... Biztos tagadná, ha rákérdeznék. - gondolja, majd kicsit elmosolyodik
- Indulhatunk? - kérdi Kaiji
- I-igen. Yanagi is velünk jön. Kousuke ragaszkodott hozzá. - mondja Rei
- Értem. Gyere. Addig üljünk be a kocsiba. - fogja meg kezét
- Itt vagyok. - kapja ki Rei kezét Kaijiéból
- Hm? Y-Yanagi? - néz kérdőn rá 
- Induljunk. Már nagyon kíváncsi vagyok. - azzal beszállnak az autóba 
Yanagi nem engedte, hogy Kaiji hátulra üljön be Rei mellé. Tudta, hogy akkor kihasználná a helyzetet és ismét megfogná a kezét. Védelmezőként viselkedett, mely csupán egy védekezési mechanizmus volt benne. Vagy talán mégsem. Mindenesetre Rei eléggé furcsának találta, hogy a közelében tartózkodik. Kaiji pedig csak bosszúsan nézte őket a visszapillantó tükörből. Akashi ezt észre is vette, de mint mindig, most sem nagyon beszélt. Pár óra múlva oda is értek a házhoz. Eléggé távol volt a várostól. Jóval távolabb, mint az előző szállásuk. Mélyen az erdőben helyezkedett el, egy csendes környezetben....
- Mért viselkedsz így? - kérdi telepatikusan Rei 
- Csak elővigyázatos vagyok. Még is a Vadászokkal ülünk egy kocsiban. - válaszolja Yanagi
- De ez.... Nem kell senkitől megvédened. Felesleges. Nem ártanának nekünk. Mért feltételezed ezt? - néz mérgesen ki az ablakon 
- Nem bízom bennük, ennyi az egész. 
- Bennem sem bízol? - teszi kezét kezére nyugtatásul
- Benned bízom a legjobban. - fordítja át kezét, így tenyerük összeér, ettől mindketten kicsit elpirulnak
- Hm? - Kaiji a tükörből látja mit csinálnak 
- Itt volnánk. - szólal meg Akashi
- Haah? - néznek ki ámulva az ablakon Yanagi és Rei
- Ez... Hatalmas! - esik le Rei álla
- Hm... A régi helyünk is ugyan ilyen nagy volt. - próbálja leplezni, hogy mennyire tetszik neki
Akashi a ház elé parkolt le és kiszálltak, hogy megnézhessék. Óvatosan mentek be a kissé romos házba, mely inkább volt egy kastély. Lesz vele mit csinálni, de legalább tágasabb és simán elférnek benne nyolcan. Hasonlított az előző házukhoz, melyet leromboltak. Több szoba volt benne és mindegyikhez tartozott egy fürdőszoba is. Még egy elsősegély szoba is volt, a sérülések begyógyításához. Egy számítógépszoba, ahol a kamerák is voltak. Hatalmas konyha a főzéshez hozzá pedig egy ebédlő. Egy dolgozószoba, ha valaki szeretne nyugodtan dolgozni. Voltak rajta erkélyek és hatalmas udvara, melyben medence, kosárpálya és egy focipálya található. Minden ideális volt ahhoz, hogy itt békésen ellegyenek. Már túl tökéletes is volt. A két devil elégedetten nézegette a szobákat....
- Na? Mit szólsz? Tetszik? - kérdi érdeklődve Kaiji 
- Igen. Ez tökéletes lakóhely lenne a számunkra. Nem is tudom hogyan köszönjem meg ezt nektek.- mosolyog rá kedvesen
- Már mondtam hogyan tudod meghálálni. - simítja meg arcát, majd mélyen a szemébe néz és lassan megfogja ajkát 
- Hmm... - Yanagi mindezt a kameraszobából látja és nem tetszik neki
- Rendben. -Mondtam, hogy az rendben van. 
- Mi van rendben? - kérdi Yanagi átkarolva Rei nyakát
- Öhm... Yanagi...
- Hm. Csak azt beszéltük, hogy rendben van minden és nyugodtan beköltözhettek. Ezt az épületet már úgy sem fogják használni. Itt a kulcs is. - adja Rei kezébe - Lesz majd mit javítanotok, de ha kell én szívesen segítek. - mosolyog rájuk
- Azt mindjárt gondoltam. - néz rá szúrós szemmel Yanagi
- K-köszi. Menjünk vissza, hogy elújságolhassuk a többieknek. - indul meg Rei a kocsi felé
- Feltűnően védelmező vagy most vele. - szólal meg Kaiji
- Ő a barátom, persze, hogy az vagyok. 
- Vagy talán több is annál, nem igaz?
- Ha több is, ahhoz neked semmi közöd. Ne is számíts rá, hogy elengedem őt. - jelenti ki
- Hm. 
Hazafele egyikük sem szólt semmit sem. Rei kissé furcsának találta Kaiji és Yanagi viselkedését, de mikor kérdőre vonta őket, nem tudta érdemes-e rákérdezni. Inkább nem firtatta a dolgot és csendben volt. Ahogy visszaértek a lakáshoz, Kaijiék már mentek is tovább. Rei boldogan mesélte el, hogy övék a ház és akkor költöznek, amikor akarnak. Mutatta is a kulcsot. Sok lesz a munka vele, de ha összefognak, akkor gyorsan kipofozzák. Ennek mindenki nagyon megörült és már másnap elmentek megnézni ők is a házat. Lenyűgözte őket a látvány. A fiúk felmérték, hogy mik szorulnak javításra vagy cserére és az alapján lettek megrendelve a dolgok hozzá. Nem hívtak szerelőt vagy ácsot. Mindent maguk csináltak meg. Addig a lányok biztosították a megfelelő energiát nekik és ők főztek. Besegítettek Triveenek. Még Lilline is a konyhában szorgoskodott....
- Kíváncsi vagyok a lányok milyen finomságot fognak készíteni. - mondja Hilo - Még Lilline is készít valami finomat. 
- Öhm... Igen. - Yanagi totál zavarban van, amiatt, hogy szerelme főztjét kóstolhatja meg
- Hm. Nem hangzik valami túl jónak. 
- Mért mondod ezt Kousuke? - kérdi Hilo
- Mert Triveen kívül egyik sem tud főzni. 
- Hm. Rei biztos odaégeti majd. - mosolyodik el magában Angel, mikor arra gondol mit tálal majd elé 
- Inkább legyünk pozitívak. - vigyorodik el Hilo
Triveenek valóban nem volt olyan egyszerű. Egy ínycsiklandó lakomát akart készíteni a fiúknak, melyhez kellett a lányok segítsége is. Keiko bátran adagolta a fűszereket és nem félt megfogni semmit. Ellentétben Lilline nagyon lassú volt és ügyetlenkedett. Semmit nem mert csinálni, bizonytalan volt....
- Tessék, Lilline. Ezt melegítsd fel és önts hozzá ehhez. - kéri meg Trivee - Ne fél semmitől, nem rontod majd el.
- He, he, he... B-biztos? Félek, hogy miattam gyomorrontásuk lesz. - aggódik
- Nem lesz semmi baj. Gondolj arra, hogy a szerelmedre főzöl. - bátorítja
- Hm? - kelti fel figyelmét Reinek ez a mondata, majd Lilline arckifejezését lesi
- Hogy Kousukenek főzhetek? - képzeli el hogyan reagál majd - Össze kell szednem magam és menni fog. - kapja össze magát
- Főzz úgy, mintha a szerelmedre főznél. - nézi a kezében lévő fakanalat
- Rei! Odaégetted! - kiált oda Trivee neki
- Áh! B-bocsánat! 
- Rei! Figyelj oda légyszíves! 
- Bocsánat!
- Rei! Már megint? - Ah! 
- Ne haragudj. 
- Rei! - mérgelődik újra és újra - Inkább vigyél inni nekik, azt csak nem rontod el. 
Rei szomorúan kullogott ki a konyhából, ahol rengeteg mindent elrontott. Trivee alig bírta javítani a hibáit, melyeket ejtett. Lilline és Keiko szomorúan nézték a csalódott arcát. A fiúk épp szünetet akartak tartani....
- Tessék egy kis frissítő. - teszi le eléjük a poharakat, majd töltene, de a pohár eldől - Fenébe! 
- Minden rendben? - kérdi Yanagi
- I-igen, csak... Bocsánat ezt is elrontottam. - erőltet magára egy mosolyt
- Hagyd, majd mi öntünk magunknak. - veszi el kezéből Hilo a kancsót 
- Hm? De...
- Nem kell kiszolgálnod bennünket, de köszönjük. - mosolyog rá kedvesen Hilo
- É-értem. - azzal szomorúan hátat fordítva megy vissza a konyhába - Semmire sem vagyok jó. - gondolja szomorúan - Hah? - löki meg a létrát, melynek tetején egy vízzel teli vödör volt és az pont a fejére esett, eláztatva ruháját
- Rei jól... vagy? - kérdi érdeklődve Hilo
- Uhm... - kukucskál ki a vödör alól
- Há, há, há... - nevetik el magukat
- Hm? - nézi a fiúkat, kik elmosolyodtak balszerencséjén - Uhm! - teljesen elvörösödik, mikor észrevette, hogy Kousuke is látta ezt - Hogy lehetek ekkora béna? - veszi le fejéről a vödröt, majd legszívesebben elsüllyedne szégyenében - Most legszívesebben eltűnnék. - gondolja - Áh! - botlik meg
- Rei vigyázz! - kiált oda Angel, ki észrevette, hogy a gerendák elmozdultak
- Hah?! - néz fel rájuk ijedten
Mikor a gerendáknál haladt volna el, megbotlott az egyikben és az állványon lévőkkel magára lerántotta az egészet. A fiúk látták ahogy a gerendák zuhanva, hangosan a földre hullnak és azonnal odaszaladtak. Kousuke kapcsolt a leggyorsabban és megvédte testével. Rei pedig őt egy jégpajzzsal, melyet maguk köré emelt fel....
- Jól vagy? - kérdi Kousuke
- Mi történt?! - szaladnak ki a lányok a zajra
- Ne haragudj az én hibám volt. Nem tettem le egymásra a gerendákat, ahogy Kousuke kérte. - nem győz bocsánatot kérni Hilo 
- S-semmi bajom. Ne aggódj miatta. 
- Gyere. - segíti fel Kousuke - A fejed... - fogná meg homlokát
- Vérzik a homlokod. - veszik észre
- E-ez csak karcolás. - tolja el Kousuke kezét, ki furcsállja a dolgot - Ti csak folytassátok a munkát. Mindjárt visszajövök. - szalad fel a leendő szobájának fürdőjébe
Teljesen elszégyellte magát mindenki előtt. Sose gondolta volna, hogy ez fog történni. Mérges volt magára. Nem is bírt visszamenni a többiekhez. Mikor végre kidugta fejét a szobájából, a fiúk ebédhez készülődve mosakodtak szobájukban. Keiko épp törölközőket vitt nekik, hogy meg tudják magukat törölni. Belebotlott Reibe és megkérte, hogy segítsen neki, mert más dolga is lenne. Elvette tőle a törölközőket és bement a fiúk szobáiba, hogy adjon egyet-egyet nekik....
- Tessék, Hilo. Ezzel meg tudsz törölközni. - nyújtja oda neki
- K-köszönöm. - veszi el tőle teljesen zavarban
- Hmm... Hilo egészen izmos. Pedig nem látni edzeni. - ott állva a szobában ezen gondolkozva nézi őt
- Öhm... Valami furcsa van rajtam? - kérdi zavarában 
- Hm? - pislog rá - J-ja... N-nincsen. Most megyek. Ebédnél találkozunk. Szia. - szalad ki a szobából
- Tessék, Yanagi. Ezzel meg tudsz törölközni. - nyújtja oda neki 
- Köszi, de nem kellett volna. Nincs szükségem a törölközőre. - szárítja meg magát ereje segítségével
- Öhm... O-oké. - azzal kimenne a szobából, de Yanagi hirtelen elkapva csuklóját maga felé fordítva megnyalja a homlokán lévő sérülését - Haah? - teljesen elpirul tőle
- Bocsi.... Nem tudom mért csináltam. - fordítja el fejét
- O-oké... - azzal kiszalad a szobából - Jól láttam, hogy vörösek lettek a szemei, miközben meg.... - szorítja össze szemeit zavarában
- Tessék, Angel. Ezzel meg tudsz törölközni. - nyújtja oda neki
- Hm? Köszi. - veszi el tőle
- Most megyek. Ebédnél találkozunk. - menne ki a szobából, de egyszer csak Angel hátulról elkapta és szorosan megölelte
- Sajnálom, ha megbántottalak. - mondja halkan
- Haah? - lepődik meg - Nincs mért bocsánatot kérned. - teszi karjára kezét - Most mennem kell, de ebédnél találkozunk. - azzal kiszalad a szobából
- M-mi volt ez az előbb? Olyan... édes volt! - pirul el, majd elmosolyodik 
- Hm? - lép be az utolsó szobába, de Kousuke nincs sehol. 
Beljebb érve, lassan becsukódik mögötte az ajtó és ott áll Kousuke mögötte. Lassan közelít felé, melytől Rei hátrálni kezd. Nem érti mire készül most. A mosdókagylónak ütközve már nem tud sehova sem menni, így behunyva szemét nyújtja oda neki a törölközőt...
- Tessék! Ezzel megtörölheted magad. - mondja
- Mért nem te törölsz meg. - kapja el kezét és magához húzza - Ígérem, hogy még élveznéd is - súgja bele fülébe, melytől összerezzen
- K-kérlek... engedj. - mondja kissé dadogva
- És, ha nem? - kérdi suttogva 
- Most mit csináljak? Ha eltolom, ha nem ő akkor is... - akad el gondolatai, mikor meg akarja csókolni
- Kousuke! - hallatszik Lilline hangja kintről - Itt vagy? Kész az ebéd. 
- Menned kell vagy bejön és lebukunk. - mondja halkan Rei
- Most az egyszer elengedlek. - azzal eláll az útjából
Kousuke kiment a fürdőből, míg Rei meglapulva várta, hogy elmenjenek. Már mindannyian lent ültek az asztalnál, melyet idő közben kicsinosítottak a lányok, hogy tudjanak rajta enni. Csak arra vártak, hogy ehessenek. Rei hezitált lemenni és csak nézte őket, kik idő közben elkezdtek enni, mert nagyon éhesek voltak....
- Előétel yakitori, melyet Lilline készített. A leves tejszínes-fehér borsos karamellkrémleves, melyet Keiko készített. Főétel pedig avokádós füstölt lazac és még yakisoba, ha valakinek nem lenne elég. Jó étvágyat. 
- Finom! Isteni finomak! - tömi magába az ételt Hilo
- Ezt tényleg te készítetted, Lilline? - kérdi Yanagi
- I-igen. Remélem ízleni fog. - válaszolja, majd Kousukere néz, ki épp ugyan azt veszi el a tányérról 
- Hm? Hol van Rei? - kérdi Trivee
- Még nem láttam visszajönni. Talán eltévedt. - válaszolja Keiko
- Hm? - néz rá Kousuke a lazacra, majd megkóstolja 
- Hm? - lesi a reakcióját a távolból Rei
- Hogy ízlik a lazac? Azt Rei csinálta, de mindig valahogy sikerült a bőrét elégetnie. - mondja kissé zavarba jőve
- Hmm.... Finom.
- Haaah! - csillan fel a szeme - Ízlett neki. - örül meg, majd lassan elindul az asztal felé - B-bocsánat, hogy késtem. 
- Végre! Már csak te hiányoztál. - kapja el kezét Yanagi, majd odarántja maguk közé - Egyél te is. - nyom egy falat lazacot a szájába, mely mindenkit meglepett
- Uhm! - kerekedik el Rei szeme, majd lassan megrágva lenyeli a falatot - Finom. - pirul el kicsit zavarában
- Mondtam, hogy ízleni fog nekik. - vigyorog rá Trivee
Vacsoránál hosszasan beszélgettek, mialatt ízlelgették a finomabbnál-finomabb falatokat. Rei kissé feszélyezve érezte magát Yanagi és Kousuke között, de igyekezte ezt eltitkolni. Ő nem igen szólt hozzá a beszélgetésekhez. Angel végig őt bámulta, ki szemben ült vele. Mikor ezt észrevette, teljesen elpirult és eszébe jutott az ölelés, melyet a fürdőben kapott tőle. Miután az ebédet befejezték, folytatták tovább a munkát. Az ablakokat tették rendbe, az ajtókat és minden lyukat, mely az idő múlásával keletkezett betömtek. A munkálatok úgy 1 hónapig tartottak, Kaiji, Kai, Sei és Hatsu is besegítettek a fiúknak, mivel több lett a munka, mint amire számítottak. A lányok is segítettek, amiben tudtak. Rei sokat volt Angel közelében, melyet a többiek észre is vettek....
- Mond csak... szerinted van köztük valami? - kérdi Kai Hilot 
- Hm? Valami? Úgy érted... szerelem? - lepődik meg kérdésén, így kérdéssel felel
- Igen. Csak úgy szikrázik közöttük a levegő.
- Hmm.... - hallja meg őket Kousuke, majd Reire néz, ki boldogan segédkezik Angelnek
Szépen haladtak, minden gyorsabb tempóban haladt, mint azt elképzelni lehetett volna. Mindenki szorgoskodott, így alig 1 hónap alatt kész is lett a ház, így már össze is pakolhattak a lakásban, hogy egy új élet reményében, egy új helyen folytassanak mindent. Kaiji a munka végeztével megmutatta az edzőtermet is  mely nem szolgált felújításra. Egy alagsorban volt, ez hatalmas üveggel körülölelt edzésre kifejlesztett szoba. Nagyobb volt, mint az előző házban. Itt felkészülhetnek majd, hogy újabb és újabb devilekkel vegyék fel a versenyt. Minden tökéletes volt. Beosztották ki-melyik szobában legyen. Most végre nem kellett közösködniük egymással. Kaijiéknak megköszönték a rengeteg munkát, majd mindenki hazament. Kimerülten estek be az ágyba, így csak arra vártak, hogy mielőbb elalhassanak. Kell is az erő, mivel a gonosz már ott lapul a sötétségben várva arra, hogy kiléphessen a fénybe....
 
Folytatjuk!

 

Még nincs hozzászólás.
 

 

Oldalak

Ahol még megtalálható vagyok, bár ezeken sem olyan aktívan. Egyiken jobban, mint a másikon. AAn barátnak is nyugodtan lehet jelölni, visszaigazolok...
 
AnimeAddicts: Miyou
DeviantArt: Saki90

Elérhetőségeim

Más platformon is elérhető az oldal, bár ott sem olyan aktívan kezelem őket, de igyekszem ahogy eddig. Mindig felnézek és, ha kell ott is szerkesztgetem az oldalhoz illően... 

Információk

Pár fontosabb adat az oldalról, hogy miket is tartalmaz. Mikor indult, kinek köszönhető eme desing kód, melyet kedvem szerint átalakítva használok...

Szerkesztő: Saki-chan Téma: Blog
Indulás: 2010.04.26. Történetek: 17
Köszönet: AemyDesign Tartalom: Saját

HOSHI NO HIKARI [ 2010-2024 ]


Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!