Minden egy gondolattal kezdődött...
Hoshi no Hikari
Navigáció
Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].
Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog

Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsolHa belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!

2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3

 
Történeteim
 
X Varázs Macskák Zűrös Esküvő Zűrös Szerelem
Zűrös Valentin Nap Bűvös Nyakék Bűvös Nyakék 2
Amino, a Démonlány Fogadásból Szerelem Fogadásból Szerelem 2
Halál Angyala Őrzők Története MG-Mellék Történet
MG-Alternatív Történet MG-Alternatív Történet 2 MG-Alternatív Történet 3
MetalGun-A film Szeszélyes Szerelem Szerelem Hatványa
Ördögi Kísértés X Szeress Belém!

Az X-el jelölt történet tervezett. Igyekszem megírni minél hamarabb. Illetve az elsőt befejezni, melynek fele sajnos elveszett az évek alatt...

 

 
Friss jelentések!
2024. Január 19.: MetalGun - Alternatív Történet 3.évad. 5.rész
2024. Február 22.: GAME - Life of Strange: True Colors
2024. Február 26.: GAME - The Awesome Adventures of Captain Spirit

 

 
Lélekszámláló
Indulás: 2010-04-19
 
Belépés az oldalra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

MetalGun: Alternatív Történet Season2 - Részek
MetalGun: Alternatív Történet Season2 - Részek : 18.rész: Idegméreg

18.rész: Idegméreg

Saki-chan  2020.02.08. 20:31

Reit elszomorítja a tudat, hogy egyesek szívében nyugtalanság van miatta. A városba megy, ahova követi Ataru és Yanagi. Kicsit kikapcsolódnak hármasban, mely jól alakul. Viszont ahogy leszáll az est, a dolgok hirtelen hatalmas fordulatot vesznek....


 Rei egy ismeretlen feladó által kap egy csomagot, melyben 4 bűvös erővel rendelkező ékkő van, ráfűzve egy nyakláncra. Mindegyiknek más-más ereje van. Egyikkel meztelenül láthatta barátait, míg a másikkal olvashatott gondolataikban. Olyanokat is megtudott, melyek felkavarták érzelmileg. Megtudta hogyan is érez valójában Lilline, mennyire féltékeny rá. Gondolta kipróbálja a harmadik ékkövet, mellyel Lilline testébe tudott költözni. Egy napig birtokba is vette, hogy jobb kapcsolatot alakítson ki közte és Yanagi között. Azonban a dolgok kicsúsztak a kezei közül és inkább az ellenkezője történt. Mikor ment volna, hogy visszavegye testét, azt egy devil magával ragadta. Mindenki mozgósítva lett, hogy visszahozzák. Rei is ment, pedig tudta, hogy Lilline testében nem lesz rá képes, hogy erejét használja. A devilek után eredt, így őt is elkapták. Szerencsére egy helyiségbe zárták be testével, így vissza tudott szállni belé. Hamar kitörte magát a bezárt helyiségből és még az új gonosszal is szemben találta magát. Szerencséjük volt, hogy mindketten épségben úszták meg ezt a kis kalandot. Rei elmesélte a többieknek mit láttak és jobb lesz, ha felkészülnek. Kousuke mozgósította a többieket és készenléti állapotot hirdetett ki. Minden este egyiküknek egész éjjel kell őrködnie. Aznap este valami megmozdult Yanagi szívében, mely valószínű kihatással lehet majd a további eseményekre...
Lazán kezdődött a nap. Mindenki résen volt. Hilo azt a földalatti bázist kereste, melybe a lányokat vitték. A műholddal valamiért nem láthatott egy bizonyos területet, mintha blokkolták volna. Kissé mérges volt miatta. Kousuke parancsba adta neki, hogy mindenképpen jusson be a felszín alá és derítse ki mit művelhetnek ott. Keményen keresgélt, hogy eredményt mutathasson fel. Ataru továbbra is őrködött. Kár volt Rei hátában lennie, ha ő az épületben tartózkodott. Kousuke legtöbb idejében az irodájában tartózkodott. Az új gonoszra akart rátalálni, hogy megnézze milyen nagy a veszély és mik lehetnek a céljaik. Lilline a laborban volt, mint mindig. Rei szerette volna neki elmondani mi is történt, de valami miatt nem akart vele beszélni. Szomorú volt emiatt. Úgy érezte most elvetette a sulykot és olyanba ütötte bele az orrát, melybe nem kellett volna. Ki akarta üríteni a fejét, így motorra pattant...
- Még is hova mész? - ugrik le a tetőről Ataru, megállítva
- Csak ki akarom szellőztetni a fejemet. Kérlek, állj arrébb! - tolja el
- Hé. Minden rendben? - kérdi aggódva
- Csak hagyj magamra. Kérlek. - veszi fel a sisakot, majd a motorral elszáguld mellette
- Hm? Ez Rei volt? - kérdi Yanagi 
- Igen. Valamiért szomorúnak tűnt és egyedül szeretett volna lenni. Tiszteletben tartom a kérését. - válaszolja
- De neked nem az a feladatod, hogy őrizd? 
- De csak... 
- Gyere. Majd az én autómmal követjük. Ha nem vesz észre, nem lesz mérges.
Azzal beszálltak a fekete '79-es Chevy Corvette-be és azonnal Rei nyomába eredtek. Hamar meg is találták. A hídnál állva a vizet kémlelte. Látszott rajta, hogy nyomasztja valami. Yanagi nem bírt a fenekén várni, így odasétált hozzá....
- Mért búslakodsz itt egymagadban? - kérdi
- Ha? Yanagi? M-mért vagytok itt?
- Láttam rajtad, hogy szomorú vagy. Ez a devil pedig utánad akart menni. Mivel én vagyok az őrződ, így nekem is jönnöm kellett még mielőtt butaságot csinálnál.
- Butaságot? De hiszen... Csak egyedül akartam lenni. Talán baj? - kérdi morcosan
- Igen. Egy ilyen szép  lánynak nem szabad egyedül maradnia. - fordítja maga felé Yanagi az állát és kedvesen mosolyog rá
- Uhm... - néz rá durcásan
- Hmm... - Atarunak egyáltalán nem tetszik, ahogy Reihez ért
- Tényleg jól vagyok. - tolja el kezét - Menjetek haza, majd én is megyek. 
- Ha szomorú vagy, amit majd később elmesélhetnél, akkor gyere és együnk valamit. Bulizhatnánk is.
- Bulizni? - kérdik egyszerre
- Igen. Ha már így kijöttünk, akkor beülhetnénk valahova enni és inni. 
- Hm. Nem is tudom. - gondolkozik el rajta Rei
- Ezt megbeszéltük. Gyere! - kapja el kezét és magával húzza
- Hé! - szalad utánuk Ataru is - Ne fogdosd csak így természetesen! - rántja el tőle Rei kezét
- Hm. Féltékeny lenne? - kérdi magától Yanagi - Ha Rei engedi, akkor nincs baj. Igaz? 
- Öhm... - néz rájuk zavarban érezve magát - Áh! Csak menjünk! - kapja el a fiúk kezét és megindul előre - Idióták! - mosolyodik el magában
Mindhárman beültek egy étterembe és szépen megebédeltek. Hosszasan beszélgettek egymással. Rei elmondta mi nyomasztotta szívét. Yanagi megnyugtatta, hogy nincs semmi baj és minden rendbe fog jönni. A felszolgáló lányok stírölni kezdték a fiúkat, kik nagyon bejöttek nekik. Összesúgtak a hátuk mögött. Bíztak benne, hogy mindketten szabadok és nem Reiel vannak. Egyikük kedvesen oda is ment Yanagihoz, hogy elkérje a számát. Ekkor Rei felállt az asztaltól, hogy kérjen egy kis desszertet. Nem akarta megzavarni őket...
- Izé... Bocsánat a zavarásért, de elkérhetem az elérhetőségeiteket? A barátnőmmel nagyon tetszetek nekünk és...
- Hogy mi ketten? - lepődik meg Ataru 
- Tudom, hogy nem illene, hiszen dolgozunk és nem is ismerjük egymást. Arra gondoltunk munka után beülhetnénk valahova. Persze, ha a barátotok engedi. 
- Ezek most randira hívják a fiúkat? - kérdi magától Rei, majd elfordítja fejét - Nekem ehhez semmi közöm. - gondolja
- Sajnálom, de... - áll fel Yanagi - De ez a lány miatt nem engedhetem, hogy oda adjam nektek amit kértek. - kapja el Rei derekát és magához húzva, arcon puszilja 
- Y-Yanagi? - vörösödik el Rei arca
- A-ahogy én sem. - áll fel Ataru is, magához húzva Reit és az arca másik oldalára ad egy másik puszit 
- A-Ataru? - ettől még jobban zavarba jön
- Hah? Aaah! - lepődik meg a két csaj, majd szomorúan elballagnak
Rei teljesen el volt vörösödve és köpni-nyelni nem tudott. A lányok mázlistának találták, hogy két ilyen jóképű pasival jött össze. Yanagi nevetve hagyta el az éttermet. Ataru és Rei pedig teljesen zavarban voltak. Miután ettek, átmentek egy másik étterembe bulizni. Yanagi a sok rossz után úgy gondolta, hogy jól esne egy kis kikapcsolódás. Volt egy eléggé népszerű bár, ahova bementek. Yanagi ismert volt, így tudta, hogy könnyedén bemehetnek majd. Azonban ahogy oda értek észrevette, hogy más a kidobó fiú. Egy kis pénzzel le kellett fizetnie. Mivel Rei dögös volt, így be is engedték őket. Bent mindenki táncolt, ivott és bulizott ahogy kell. Ataru nagyon zavarban érezte magát....
- Úgy látom valaki nagyon zavarban van a hely látványától. - vigyorodik el Yanagi
- É-én csak... - nézi a csinos lányokat - Nem szoktam még hozzá ehhez a látványhoz. 
- Óh! Akkor te még ártatlan vagy? - kérdi halkan odahajolva hozzá
- Öhm?! - vörösödik el
- Hm? - Rei csak pislog
- A reakciódból ítélve még egyszer sem volt szerencséd egy csodás női testhez. Hm? - néz rá kaján vigyorral arcán
- Yanagi! - mordul rá Rei - Ez nem volt szép. 
- Hm.. M-most kimegyek. Nem szeretem az ilyen helyeket. Kint megvárlak benneteket. - áll fel és már hagyja is itt őket
- Yanagi! Jó lenne, ha a csípős megjegyzéseidet megtartanád magadnak! - mordul rá 
- Hm... Talán tetszik neked ez az ártatlan ábrázat? - kérdi
- Uhm... N-nem erről van szó. Csak... Engem nem zavar, ha egy fiú még sz... sz.... Szóval érted! - vörösödik el zavarában
- Hmmm? - hajol közelebb hozzá a válaszra várva 
- Csak ne piszkáld és kész! - fordul el durcásan - Most, ha megbocsátasz, kimegyek a mosdóba. 
- Hm. Tetszik ez a zavartság. - mosolyodik el - Hm? - szédül meg egy pillanatra és forogni kezd vele a szoba - Ez meg... - állna fel, de az asztalnak kell támaszkodnia, hogy meg bírjon állni a lábain - Olyan... furán... érzem... most... magam....
- Az a perverz Yanagi! Nem kellett volna úgy megszólnia Atarut. - gondolja morcosan - Hm? - szédül meg egy pillanatra - Talán túl sokat ittam volna? Pedig csak egy pohárral... i... Uhm.... - támaszkodik neki a falnak - Mi... ez? A szoba... mintha... forogna? 
- Végre! Úgy hiszem beütött végre a cucc! Szívós kis dög vagy, tudtad? - lép be az ajtón egy nagyobb darab, tetkós fickó és elkapja Rei karját - Most velem jössz! 
- Hm? Ki ez a fickó? - kérdi magától - Eressz.. el! - azzal egy lendülettel orrba rúgja, majd futásnak ered - Y-Yanagi.... - dől neki mindennek, mi útját állja
Dülöngélve próbál kijutni a mosdóból, de alig bír járni. Szólni akart Yanaginak, hogy valami nem stimmel és kezdi egyre rosszabbul érezni magát. Ahogy kiért a mosdóból egy csapat devil lefogta Yanagit a földre és nem engedték el. Olyan volt mintha nem lenne magánál, így azt tehetnek vele, amit csak akarnak. Próbált odamenni hozzá, hogy segítsen neki, de elszédült és térdre esett. Ekkor a csávó, ki a mosdóban tört rá, elkapta a hajánál fogva és nekivágta fejét az asztalnak. Esélye sem volt kivédeni, mert azt sem tudta hol is van. A csávó felkapta Reit és a biliárd asztalra vágta. Yanagi próbált szabadulni, de nem bírt....
- Lássuk mi van a felsőd alatt! - tépi szét Rei felsőjét, ki nem bírta magát védeni - Most megmutatom neked ki az úr a házban! Sikítani fogsz miután végeztem veled! 
- Yanagi.... 
- A fenébe! A fenébe! Nem érzem a testem.... Segítenem kell neki. Nem történhet meg ez még egyszer! Nem hagyom! - vörösödnek be szemei, majd erőt véve magán lelöki a rajta feszengő devileket. Mikor azonban oda ment volna, egy nagyobb darab a falnak vágta és a nyakánál fogva tartotta. Egyszerűen nem volt elég ereje ahhoz, hogy ellen álljon vagy támadást indítson....
- Most végig fogod nézni, ahogy jól megrakják a barátnődet és te nem tehetsz ez ellen semmit sem! Há, há, há.... - nevet fel önelégülten a devil
- Jó kis bőre van, meg kell hagyni! Rég nem élveztem rá ekkora csöcsökre! - markolássza meg őket erősen 
- Te...rohadék... - szorítja össze fogait Yanagi, miközben próbálja kiszabadítani nyakát a devil fogságából
- Maradj veszteg! - azzal az asztalra vágja, hogy jobban tudja nézni amit Reiel tesznek
- Ha... hozzám mersz... érni... akkor... akkor... kitépem a szívedet... - nyögi ki Rei
- Mit mondtál te szajha! - vágja pofon, melytől azonnal elered a szája vére
- Ha egy ujjal is hozzá érsz én... - mordul rá Yanagi, amire a devil még erősebben az asztalnak nyomja arcát 
- Kussolsz! Ne akard, hogy kibelezzelek! - kiabál rá
- Ha tudnék mozogni, akkor én beleznélek ki téged! - mondja mérgesen, melynek hatására a devil kezd felszínre törni
- Lássuk! Mit rejtesz belül! - simítja meg combja belső felét hozzá érve ágyékához is
- Ne! Ne! Nem akarom, hogy ez a disznó hozzám éjen! - szorítja össze szemeit - Ataru... 
- Hm? - hallja meg hangját - Biztos csak képzelem. Sokat jár mostanában a fejemben, biztos azért hallom őt.
- Ataru... Segíts! 
A nagydarab devil végigsimogatta Rei testét. A combjait, a lábszárát és elkezdte megnyalni a testét, majd eltépte a melltartóját is, mely középen szétrepedt és szinte kibuggyantak belőle a mellbimbói is. A többi devil önelégült mosollyal nézte végig, hogy mit tesz vele. Tetszett nekik a látvány. Alig várták, hogy ők is megérinthessék. A devil épp nyalta volna meg melleit, mikor az ajtóban álló kidobó nagy erővel bevágódott a bejárati ajtón. Mindegyikük felkapta rá a fejét és azonnal mentek, hogy támadásba lendülhessenek....
- Ataru... - látja meg
- Te hívtad ide ezt a szarházit! - vágja újból pofon
Ataru ettől éhtelen haragra gerjedve a devilnek rontott, de társai megállították. Egyiküknek sikerült mellkasán egy hatalmas vágást ejteni. Ettől persze nem állították meg. Szemei vörösen kezdtek izzani. Mikor újból lecsapott volna, ki a vágást ejtette, elkapta karját és kitépve kezéből a fejébe szúrta. Ahogy a többi devil rátámadt, úgy tépte szét mindegyiket. Egy szemvillanás alatt végzett az összessel. A Yanagit térdre kényszerülő devil is támadásba lendült, de ahogy támadt, ketté hasította. Teste úgy hullott a földre, akár egy fadarab. A tetovált devil, ki valószínűleg a vezérük volt, megragadta Rei a hajánál fogva és a földre kényszerítette....
- Ha közelebb jössz... - mondja kissé elcsukott hangon
- Akkor mi lesz? - jelenik meg hirtelen arca előtt
- Öhm... - ijed meg tőle
- Hogy merészeltél akár egy ujjal is hozzá érni, te hitvány féreg! - ragadja meg fejét és a puszta ujjaival szétzúzta azt 
Rei kissé kábán, de látta ahogyan elbánik velük. Yanagi nem hitt a szemének. Hihetetlen gyorsasággal bánt el a devilekkel, kiknek esélyük sem volt az ellentámadásra. Ataru lassan ölbe vette Reit, ki karjaival megkapaszkodott vállába, majd egyszer csak eszméletét vesztette. Mindkettőjüket a kocsiba segítette. Neki kellett vezetnie, mivel egyikük sem volt olyan állapotban, hogy hazáig bírta volna.... Mikor vissza értek a házhoz, Ataru azonnal szólt Lillinenek, ki már intézkedett is. Aznap Rei és Yanagi a gyengélkedőben töltötték az éjszakát. Ataru mindent elmesélt, melyet látott. A véres részeket kihagyva. Lilline vért vett, melyben egy kemény drog és egy ismeretlen anyag volt megtalálható. Ezért nem tudtak magukról és az erejüket sem bírták használni. A két szer egyszerre olyan hatással volt a testükre, mintha az agyukat átszúrták volna, miközben még élnek...
 
 Rei és Yanagi napokig feküdt, mire a szervezetük kiheverte a drog okozta károkat. Devilként még nekik is sok volt ez az egész. A bénító anyag ismeretlen volt mindannyiuk számára, de talán képesek ellenanyagot készíteni. Legközelebb ügyesebbek lesznek és nem ülnek be egy szórakozó helyre sem, mely akár egy kicsi gyanút is felkelt bennük. Nem is lesz legközelebb, mivel Kousuke szigorúan megtiltotta, hogy ilyen helyekre beüljenek. Főleg míg nem találják a forrást, ahonnan az anyagot beszerzik ezek a piti devilek. Sajnos Ataru mindegyikkel végzett, így nem kérdezhettek ki egyet sem közülük....
Ataru miután megbizonyosodott arról, hogy Rei fel fog épülni, írt neki egy levelet, majd homlokon csókolva hagyta pihenni. Egy-két nap múlva mindkét devil magához tért és igyekeztek visszatérni a mindennapjaikba. Mikor elég erősek lettek, visszatérhettek a feladataikhoz. Yanagit egyből magához hívatta Kousuke, hogy elbeszélgessen vele a történtekről. Rei később csatlakozott csak a többiekhez, kik épp reggelihez készülődtek....
- Rei! Jó reggelt! - köszönti elsőnek Trivee
- Jó reggelt! Olyan rég nem foghattam meg őket! - köszönti Keiko hátulról elkapva megmasszírozva kicsit a melleinél
- Keiko! Viselkedj! - parancsol rá Trivee
- B-bocsi.... 
- Tessék! Ezt Ataru kérte, hogy adjam oda neked, ha majd felkeltél. - ad át Trivee egy levelet Reinek
- Hm? - lepi meg, majd lassan leülve nekikezd a levél olvasásának
- Remélem jól vagy. Sajnálattal kell közölnöm, de a rám bízott feladatom hamarabb véget ér, mint az tervben volt. Mivel felfedtem előtted a bennem rejlő devilt, ki vadabb tud lenni, mint amire csak gondolnál. Nem akartam, hogy tudd ki is vagyok, ha mérgessé válok. Igen, én is olyan vagyok, mint te. Általában mindig tudom uralni ezt az erőt, de mikor látta ahogy az a disznó elkapott, nem bírtam uralkodni magamon. Elfogott egy egyfajta gyilkolási vágy. A közeledben megőrülök, de nem rossz értelemben. Ezalatt a kis idő alatt megkedveltelek. Úgy érzem szeretlek. Szeretlek ahogy egy férfi szereti a nőt. Tudom, hogy ez kissé korai és meg vagy leve, de... De szeretném, ha egy nap a feleségem lennél, ahogy azt apád is szeretné. Én várok rád. Remélem hamarosan újra találkozhatunk majd. Addig azon leszek, hogy a devil énemet teljes uralomban tartsam. Ha majd újra találkozunk, személyesen fogom elmondani mit is érzek irántad.
- Hűha! Ez felér egy szerelmi vallomással! - veszik észre a lányok, a levél végét
- G-gondolod... - pirul el Rei 
- Ő nagyon rendes srác volt. Nem hiába hagyta itt melletted apád. - mosolyog rá kedvesen Trivee
- Hm. Lehet igazad van. Nem volt olyan rossz. - mosolyodik el
- Elpirultál. Szóval még is tetszett, ha nem is nagyon, de kicsit biztosan.
- Trivee... Ne mondj ilyet! Rei nem...
- Várom azt a napot! - vigyorodik el
A lányok elnevették magukat. Épp akkor jött ki az irodából Yanagi, majd a szobájába vette az irányt. Egyből összetalálkozott Reiel a tekintetük. Oda akart menni hozzá, de mikor semmibe vette, megállt. Kicsit elszomorodott. Nem értette mi történhetett. Kousuke becsukta maga előtt az ajtót, így nem lehetett zavarni. A lányok megreggeliztek. Hilo is csatlakozott hozzájuk. Beszélgettek, majd mentek is a dolgukra. Rei felment Yanagihoz, hogy megbeszéljék a történteket....
- Igen. Ki az?
- Bejöhetek? 
- Hm. Gyere. 
- Hm? Elmész valahova? 
- Igen. Egy időre elhagyom a csapatot. 
- Hogyan? 
- Jól hallottad. Ami aznap történt teljes mértékben az én hibám. Nagyon hibáztam akkor, hogy oda mentem és hagytalak inni abból az italból. A megérzéseim most cserben hagytak. Nem éreztem meg az italban a drogot, ezért ittuk meg mindketten.
- Ez nem a te hibád volt. Én sem éreztem meg. 
- Te még gyerek vagy, persze, hogy nem érezted meg.
- Egy gyerek? - háborodik fel - Még is kit nézel te gyereknek?!
- Míg be nem töltöd a 18 évet, addig igen is az vagy! - zárja le mérgesen a bőrönd tetejét
- Yanagi! - kapja el karját
- Most mennem kell. Kérlek eressz el.
- Nem, amíg el nem mondod mért döntöttél úgy, hogy elmész! Kousuke mondta, hogy menj el? Ha igen, akkor beszélek vele és...
- Nem! Magam döntöttem így. Meg kell értened. Ez az én saját döntésem volt! Neki ehhez semmi köze!
- De mért? Mért mész el?
- Hogy.... - fogja meg kezét, mellyel elkapta karját - Hogy megóvjalak. - emeli fel kezét az arcáig és közben mélyen a szemeibe néz 
- Haah? - pirul el kicsit meglepetten
- Nem akarom, hogy a múlt megismétlődjön. Ha veled is ugyan az lett volna, akkor én.... - szorítja össze fogait - Jobb lesz ez így. Nem voltam méltó vezérhelyettesnek. Elszúrtam és vissza már nem csinálhatok semmit sem. Most pedig... - öleli magához - Vigyázz magadra. 
- Haaah? - kerekedik el a szeme meglepettségében
Yanagi fogta magát és hirtelen az ajtó felé fordulva otthagyta Reit egymagában, ki semmit sem bírt ehhez hozzászólni. Teljesen lesokkolta ez a hír. Kousuke szólt a többieknek is, hogy mostantól Angel lesz majd a helyettese, ha felépül. Kissé meglepődtek ők is a dolgon, de nem volt beleszólásuk. Yanagit anyagilag ugyan úgy ellátta az INEG. Albérletet kapott a város szélében, messze a főhadiszállástól. Az élet ugyan úgy ment tovább. Hilo továbbra is Rei társa volt. Trivee és Keiko együtt dolgoztak, míg Angel magához nem tér. Jobban kellett figyelniük egymásra, mint eddig. Folyamatos kapcsolatban lenni és messze nem mehettek a másiktól. A lányok jobban nappal voltak munkában, míg Reiék éjszaka. Egyikük terepszemle volt, míg a másiké a rossz fiúk kiiktatása. Már két szer után kutattak. Egyik a devileket elfajzottá alakító szer után és az idegbénító után. sajna egyik devil sem volt hajlandó beszámolni arról tud-e valamit ezekről és erősen ellen is álltak....
- Hm... Ezeknél is sikertelen volt. - szól a fülesbe Rei Hilonak
- Vettem! Most gyere vissza a bázisra. Van egy meglepetésünk! 
- Hm? Meglepetés? - kérdi magától - Talán Yanagi meggondolta magát? Áh, kétlem. Még csak 2 napja ment el. - szomorodik el - Itt vagyok! Mi az a meg... Haah?
- Hm. Jó újra ébren lenni. Meddig voltam kiütve? - kérdi Angel 
- A-Angel...
 
Folytatjuk!  
 

Még nincs hozzászólás.
 

 

Oldalak

Ahol még megtalálható vagyok, bár ezeken sem olyan aktívan. Egyiken jobban, mint a másikon. AAn barátnak is nyugodtan lehet jelölni, visszaigazolok...
 
AnimeAddicts: Miyou
DeviantArt: Saki90

Elérhetőségeim

Más platformon is elérhető az oldal, bár ott sem olyan aktívan kezelem őket, de igyekszem ahogy eddig. Mindig felnézek és, ha kell ott is szerkesztgetem az oldalhoz illően... 

Információk

Pár fontosabb adat az oldalról, hogy miket is tartalmaz. Mikor indult, kinek köszönhető eme desing kód, melyet kedvem szerint átalakítva használok...

Szerkesztő: Saki-chan Téma: Blog
Indulás: 2010.04.26. Történetek: 17
Köszönet: AemyDesign Tartalom: Saját

HOSHI NO HIKARI [ 2010-2024 ]


Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!