Minden egy gondolattal kezdődött...
Hoshi no Hikari
Navigáció
Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].
Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog

Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsolHa belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!

2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3

 
Történeteim
 
X Varázs Macskák Zűrös Esküvő Zűrös Szerelem
Zűrös Valentin Nap Bűvös Nyakék Bűvös Nyakék 2
Amino, a Démonlány Fogadásból Szerelem Fogadásból Szerelem 2
Halál Angyala Őrzők Története MG-Mellék Történet
MG-Alternatív Történet MG-Alternatív Történet 2 MG-Alternatív Történet 3
MetalGun-A film Szeszélyes Szerelem Szerelem Hatványa
Ördögi Kísértés X Szeress Belém!

Az X-el jelölt történet tervezett. Igyekszem megírni minél hamarabb. Illetve az elsőt befejezni, melynek fele sajnos elveszett az évek alatt...

 

 
Friss jelentések!
2024. Január 19.: MetalGun - Alternatív Történet 3.évad. 5.rész
2024. Február 22.: GAME - Life of Strange: True Colors
2024. Február 26.: GAME - The Awesome Adventures of Captain Spirit

 

 
Lélekszámláló
Indulás: 2010-04-19
 
Belépés az oldalra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

MetalGun: Alternatív Történet Season2 - Részek
MetalGun: Alternatív Történet Season2 - Részek : 20.rész: Csalódás

20.rész: Csalódás

Saki-chan  2020.02.21. 18:20

Yanagi szerelmi vallomása felkavarja Reit és nem tudja mit mondjon ezek után neki. Keiko és Trivee kikérdezik, így elmeséli mi történt. Tanácsot adnak neki, mely helyre hozhatja közöttük a kapcsolatot. Választ kell adnia neki! Közben azonban az Angelel való kapcsolata meginog. Vajon mi lesz kettőjükkel? 


 Rei mióta Yanagi és Ataru is elmentek, kissé elszontyolodott. Hiába ébredt fel Angel, nem tudott vele foglalkozni. Igyekezte elvégezni a feladatait, hogy ezzel is lefoglalja gondolatait. Egy véletlen folytán eljut Yanagi lakására, mikor egy elfajzottól megment egy férfit, ki felhívja magához egy teára. Yanagi elküldi. Rei mérgessé válva, nem foglalkozik vele. Angelel a városban sétálnak és együtt ebédelnek, de az ő gondolatai máshol járnak. Yanagi elhívja magához, hogy bocsánatot kérjen tőle. Ekkor minden megvilágosul benne és végre készen áll arra, hogy színt valljon. Yanagi szerelmet vall Reinek, ki ettől teljesen lesokkolódik, majd elrohan. Aznap este mindketten álmatlanul forgolódtak. Lehet, hogy ezzel Yanagi átlépett egy határt, mely miatt barátságuk megromolhat. Persze nem szabad mindjárt a legrosszabbra gondolni....
- Már 3 napja vallott szerelmet és én még nem is írtam, neki semmit sem. Elrohantam ahelyett, hogy bármit mondtam volna. Vajon helyes volt? - kérdezgeti magától
- Rei... Rei... - szólongatja Trivee - Rei! 
- Hah? I-igen? - lepődik meg
- Csak turkálod az ételt. Talán nem ízlik? - kérdi
- Öhm... D-de, nagyon is! Cs-csak most.... Valahogy nem vagyok éhes, bocsánat. 
- Semmi baj. Majd elteszem neked és később megeheted. - mosolyog rá kedvesen
- Mostanában a szívverésed eléggé szapora. Talán történt valami? - kérdi Lilline
- Hogy történt-e valami? - jut eszébe a csók, melytől teljesen zavarban érzi magát - D-dehogy! Csak a sok stressz és... és... De semmi komoly. Csak pihennem kell egy kicsit. Nem igaz? A devileknek néha verhet erősebben a szívük. He, he, he... - nevet zavarában 
- Hm. Ha nem érzed jól magad, akkor a mai napot pihenéssel is töltheted. - jelenik meg hirtelen mögötte Kousuke 
- Hm? - vesz észre valamit Lilline
- R-rendben. Akkor pihenni is fogok. Ha megbocsátotok... - áll fel
- Hmm... - néz egymásra Keiko és Trivee, majd gyanakvóan Reit méregetik - Várj csak!
- Hm? - lepődik meg 
- Gyere velünk csak egy kicsit. - kapják el ketten a karjainál fogva - A mai napot kivesszük! Most fontos dolgunk akadt! - jelentik ki a lányok
A többiek csak pislogtak értetlenül. Kousuke nem szólt semmit sem, hagyta őket. A lányok szépen felöltöztek, majd elmentek egy a hegyekben lévő hőforráshoz, hogy kicsit a testükkel foglalkozhassanak, közben pedig kifaggassák Reit. A többiek előtt nem akartak tőle semmit sem kérdezni, mert akkor tuti, hogy tagadott volna mindent...
- Ah! Isteni ez a forrás, nem gondoljátok? - ül bele a meleg vízbe Trivee
- De! Egyet értek. Isteni! Ez a frissítően üde víz jót tesz a testemnek! - fekszik el a vízben 
- Most pedig! Mesélj! - vág bele ma közepébe Trivee
- M-mit meséljek? 
- Ne add itt nekünk az ártatlant! Pár napja nagyon furcsán viselkedsz és tudjuk, hogy történt valami, amiről mi nem tudunk! - néz rá morcosan Keiko
- D-de... Öhm? - ijed meg, mikor mind a ketten morcosan néznek rá, választ követelve - J-jó... Tételezzük fel, hogy szerelmet vall nektek valaki. Ti mit tesztek?
- Szerelmet vall? - lepődik meg a kérdésen Keiko
- Szerelmet vallott neked valaki?
- M-most nem az a kérdés, hanem, hogy ti mit tennétek! - vörösödik el
- Hmm... Nekem még soha sem vallott senki sem szerelmet, de... Igyekeznék minél hamarabb választ adni neki, miután az illető elmondta nekem az érzéseit. Hiszen elég nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki azt mondja a másiknak, hogy szeretlek. 
- Hm? Uhm... - szomorodik el Rei eme szavakat hallva
- Szóval... Ki vallott neked? - csúsznak oda mellé kíváncsian
- S-senki... Csak... érdekelt, ennyi az egész. 
- Köztünk marad, ígérem. - mosolyog rá kedvesen Trivee - Szeretnénk tudni, hogy mitől vagy mostanában ilyen... másmilyen. Mint, akit bánt valami. 
- Úgy érzem bízhatok bennük és nem fog rám haragudni. De biztos jó ötlet elmondani? Mi lesz, ha... - áll fel, majd hirtelen feléjük néz - Yanagi volt az. 
- Haaah? Yanagi? - néznek nagyot
- I-igen. Mióta elmondta én... Én nem tudom mit mondjak. Még soha, senki nem vallott szerelmet azelőtt. N-nem tudom mit mondjak, mit csináljak és... és... 
- Nyugodj meg. Semmi baj. Ülj vissza és lazulj el. - mondja Trivee
- Igen. Ezzel nincs semmi probléma. Hiszen tudjuk jól, hogy mióta epekedett Lillineért, de ő nem tekintett ugyan úgy rá. Mikor becsöppentél az életünkbe, azóta kicsit megváltoztak a dolgok. Érthető, hogy vonzódik hozzád. Hiszen ugyan olyanok vagytok. - mosolyodik el Keiko 
- Mióta ismerem Yanagit, azóta magányos. Hiába vagyunk ott neki, ő attól még társra vágyik. Olyan társra, ki mellette marad, bármilyen a természete. Te pont ilyen lány lehetsz neki, Rei. Ezzel semmi probléma nincsen. - nyugtatja Trivee - Ha majd te is vonzódsz hozzá, azt idebent fogod érezni. - teszi kezét mellkasára 
- Hm? Én... Nem tudom mit mondjak neki. Azóta nem is beszéltünk. 
- Akkor itt az ideje. Ha készen állsz rá, akkor menj el hozzá és adj neki egy megfelelő választ. - mondja Trivee
- Bármi is lesz a válaszod, ő meg fogja érteni. Higgy nekünk. - mosolyog rá kedvesen Keiko  
- Uhm... Köszönöm lányok, hogy meghallgattatok. - öleli magához őket
Miután megbeszélték a dolgokat, tovább élvezték a meleg vizű forrást. Még aznap, Rei felkészült arra, hogy választ adjon Yanaginak. Nem üzent arról, hogy hozzá fog menni. Spontán akart lenni. Ha otthon lesz, azonnal elmondja neki válaszát, ha pedig nem akkor megvárja a lakása előtt. Bízott benne, hogy simán fog menni és nem bántja majd meg ezzel az érzéseit....
- Rei? - lepődik meg mikor becsenget hozzájuk
- Sajnálom! - hajol meg - Sajnálom, hogy a múltkor úgy faképnél hagytalak! Kérlek, bocsáss meg nekem! Jól esett a vallomásod és igazán megleptél vele, azért viselkedtem úgy. Még sohasem mondták azokat nekem, azért voltam olyan. Sajnálom, de én nem tudom viszonozni az érzéseidet. Kérlek ne utálj meg ezért, mert akkor én... Haaah? - lepődik meg, mikor Yanagi hirtelen megöleli őt
- Úgy örülök, hogy viszont láthatlak. Már azt hittem megutáltál. - mondja - Csakhogy tudd, én sosem tudnálak megutálni, mert nem vagy képes viszonozni az érzéseimet. Addig várok, ameddig csak kell. Tudom, hogy most elérhetetlen a szíved. Nem is akarom rád erőltetni az érzéseimet. Az is elég, ha mellettem maradsz. - öleli szorosabban
- Yanagi... - hatódik meg
- Óh, istenem! Menjetek már szobára! - vigyorog rájuk Yanagi lakótársa - Tuti reggelik ki sem dugnátok az orrotokat. 
- Öhm... B-bocsánat. Nem tudtam, hogy te is itthon vagy. - néz rá zavarában Rei
- Hmm... Kösz! Miattad elszállt a varázs. - néz rá bosszúsan Yanagi - Be akarsz jönni? 
- Én... - bizonytalanodik el
- Persze, ha nem gond. 
- Én szeretném, ha bejönnél. Így legalább megismerhetem az új haverom barátnőjét. - vigyorog rájuk, majd elkapva Rei kezét behúzza a lakásba
- Nem a barátnőm. - közli vele Yanagi - De remélem, hogy egy nap az lesz. - gondolja, majd Reire néz, ki kicsit sincsen zavarban 
- Szóval... Mióta ismeritek egymást? 
- Már lassan 1 éve, ha jól emlékszem. - válaszol Yanagi 
- I-igen. Azt... hiszem...
- Hm. És mióta szerettél bele? - vág bele a közepébe
- Öhm... E-ez... - néz elpirultan Reire, ki rá sem bír nézni - Most hagyjuk ezt a témát. Nem akarom elijeszteni. 
- Hm. Rendben. Majd akkor később. - látja mennyire zavarban vannak
- És neked... - fordul Rei felé - Mit gondolsz Yanagiról? Bejön neked, mint férfi? 
- Takeru! - szól rá Yanagi - Elég lesz! Ne piszkáld! 
- Hmm.. Semmi rosszat nem kérdeztem. 
- S-sajnálom, de most nem válaszolhatok a kérdésedre. 
- Hm? Talán van va...
- Takeru! Elég! Tényleg nem akarom, hogy elijeszd. - mordul rá - Sajnálom, Rei. Ő már csak ilyen szabad szájú. Ne haragudj miatta.
- S-semmi baj. 
- Hm. - néz rá komoly arccal Yanagi 
Egy kicsit még beszélgettek. Takeru mesélt pár dolgot magáról. Sütött nekik sütit, mely az egyik specialitása volt. Jókat nevettek és órákig beszélgettek. Lassan kezdett besötétedni, így Reinek indulnia kellett. Yanagi még egyszer bocsánatot kért barátja viselkedése miatt, majd elváltak útjaik. Yanagi nehezen akarta elengedni Reit, de tudta, hogy most nincs itt annak az ideje, hogy nyomuljon rá, hiszen kikosarazta. Másnap reggel írt egy üzenetet Angelnek, hogy találkozni szeretne vele. A Yoyogi parkban beszélték meg a találkozót.... 
- Mért akartál találkozni?
- Angel... Örvendek a találkozásnak. - mosolyog rá
- Hm. Csak áruld el, mért kellett ide jönnöm.
- Elmondtam neki...
- Hm? - lepődik meg
- Elmondtam Reinek, hogy szerelmes vagyok belé. 
- Hogyan? - néz értetlenül maga elé 
- Jól hallottad! Szerelmes vagyok Reibe. 
- És még is mért mondod el ezt nekem? 
- Mert tudom, hogy együtt vagytok és nem lett volna fer, ha ez előtted titokban marad. - válaszolja
- Hmm... Rei mit válaszolt?
- Kikosarazott. 
- Hm? Kikosarazott? 
- Igen. Gondolom azért, mert együtt vagytok és sokat remél a kapcsolatotoktól. - néz komolyan a szemeibe - Nem fogom rá erőltetni az érzéseimet és megértem, hogy visszautasított, de...  - lép közelebb hozzá - Ha egyszer is megríkatod, akkor mindent el fogok követni, hogy a szívét meghódítsam! - vörösödik be a szeme 
- Hmm... Megértettem. - válaszolja komoly hangnemben 
Angel tudta, hogy Rei az övé és nincs mitől tartania. Tudja, hogy Yanagi nem az a fajta férfi, ki rámászik más nőjére. Nem szólt semmit sem a beszélgetésről, de kíváncsi volt arra, hogy Rei még is mikor akarja neki elmondani a vallomást. Egész nap nem mondott semmit sem. Eléggé elfoglaltak voltak, így nem jutott idejük egymásra....
- Mióta Angel felébredt, azóta nem is voltunk együtt. Talán ennyit jelentett neki az a randevú? Rosszul csináltam valamit? - zsörtölődik magában - Hm? Egy üzenet?
- Szia. Remélem nem zavarlak. Csak gondoltam megkérdem, hogy vagy?
- Szia. Köszi, jól. 
- Nem tudsz aludni?
- Valahogy úgy. 
- Minden rendben? Szótlannak tűnsz.
- Igen, csak.... 
- Jó lenne, ha most melletted lehetnék. Nem lennél szomorú.
- Aranyos vagy. 
- Bejöhetek? - kopogtat Angel az ajtón 
- Bocsi, most mennem kell. - köszön el hirtelen Yanagitól
- Zavarlak? - kérdi Angel
- N-nem. - dugja el háta mögé a telefonját - M-mit szeretnél? 
- Volna kedved sétálni egyet? Úgy látom mindenki alszik. Biztos nem veszik észre, ha kilógunk. 
- Jó. Rendben van. 
Azzal fogták magukat és kocsiba szállva, furikáztak egyet. Egyikük sem szólt a másikhoz. Felmentek az egyik dombra, ahol látszik a város. Gyönyörű szép volt, így este. Rei ámulva nézett szét, annyira lenyűgözte. Eddig még sosem nézte mennyire szépek este a fények....
- Csodaszép! Ez a város mindig is lenyűgözött. 
- Hm. Valóban. - néz Reire, majd a városra - Azt hittem, hogy szóvá fogod tenni, de tévedtem. 
- Miről beszélsz? 
- Rólad és Yanagiról. 
- Hogyan? Sz-szóval tudsz róla? 
- Igen. Azt hittem el fogod majd mondani és nem tőle tudom meg.
- Ha hallottad, akkor azt is tudod, hogy visszautasítottam. 
- Tudom. Még is, valahogy nem értem mért nem szóltál róla?
- Mért kellett volna? Visszautasítottam és ezzel vége. Nem értem mért fújod így fel a dolgot! 
- Felfújom?! - néz mélyen a szemeibe - Egyáltalán nem fújom fel, de jobban örültem volna, ha a te szádból hallom majd!
- Akkor sem mondtam volna el, ha mérges leszel miatta! - förmed rá 
- Hogyan?!
- Jól hallottad! Semmivel nem tartozom neked! Visszautasítottam és ennyi! Részemről lezárult!
- Óh, igazán?! 
- Igazán! - kiabálja vissza - Tudod... azt hittem, hogy téged nem fog zavarni és elfelejthetem. Hiszen, veled vagyok. 
- Kezdek ebben kételkedni. - mondja halkan, majd visszaül a kocsiba 
- Most hova mész? - kérdi értetlenül
- Haza! Ha nem vagy velem őszinte, akkor semmi értelme a további beszélgetésnek! Gyere és szállj be, hazaviszlek. 
- Nem! Inkább gyalog megyek! 
- Jó, ahogy akarod! - azzal el is megy a járművel
- Még is mi a fene volt ez? - nézi ahogy otthagyja 
- Fenébe! - szorítja össze fogait mérgesen Angel 
- Minden rendben? - ír egy üzenetet Reinek Yanagi 
- Igen... Minden rendben. - válaszolja 
- Hm. - nézi az üzenetet komoly arccal Yanagi 
Angel gondolt egyet és nem ment haza. Túl mérges volt ahhoz, hogy aludjon. Elment szórakozni egyet, ezzel nyugtatva meg magát. Rei észrevette, hogy autója nem áll a többieké mellett, így úgy vélte, talán bemehetett a városba. Követte a nyomokat. Hamar meg is pillantotta a járműjét egy bár előtt. Épp egy nővel beszélgetett, ki kikezdett vele. Szinte rámászott. Folyton a fülébe súgott. Együtt mentek be a bárba, mely nem tetszett neki. Közelebb akart menni, de ekkor egy férfi leszólította. Gyorsan lerázta és inkább eltávolodott a helytől. Megvárta míg Angel kijön. Egy-két óra is eltelt, mire végre kijöttek onnan. Ugyan az a nő volt vele. Belekarolva tántorogtak ki a bárból. Látszólag jól mulattak. Beültek a kocsiba és egy hotelhez hajtottak. rei alig hitt a szemének. Teljesen ledermedt ezt látván. Felmászott a falon és a szobát kezdte el keresni, melyben megszállhattak. Épp egy utcafrontiba mentek be. A függöny résnyire el volt húzva. Elsőnek nem látott semmit, majd hirtelen megpillantotta őket. A nő elkezdte levenni a ruháit, majd Angelét. Hamar az ágyba ugrottak és már bele is vágtak a lényegbe. Rei szemei elkerekedtek, teste remegni kezdett. Ahol az üveget fogta, elkezdett megfagyni. A nő hangos nyögését hallva, betörte az ablaküveget. Erre mindketten felfigyeltek. Rei befogta a száját, hogy visszafogja sírását. Az erkélyen állt, nem bírt megmozdulni. Angel az ajtó elé lépett, a takarót derekára csavarva. Mikor tekintetük összetalálkozott, mindketten meredten álltak....
- Ki az? Valami kukkoló? - kérdi a nő 
- Ez... - Hah? - veszi észre, hogy Rei eltűnt - Senki. 
- Akkor gyere, menjünk vissza az ágyba. Még nem végeztem. - csókolja meg
- A fenébe! A fenébe! - szalad el Rei, miközben könnyeivel küzdött
Nem ment haza. Egy padon ült, meg sem moccant. Az eső hirtelen esni kezdett. Már teljesen csurom vizessé lett, de nem érdekelte. Ott ült és meredten nézett maga elé. Szemeiből könnyen szöktek elő, de az esővel egybeolvadt, így nem lehetett látni. Egyszer csak Reika és Kai ment el mellette és megpillantva őt, odamentek hozzá...
- Rei? - lepi meg Reikat - Rei, te meg mit keresel itt? Szakad az eső, csurom vizes vagy! Rei!
- Gyere, vigyük fel hozzánk. Kapaszkodj belém. - azzal hazateleportáltak 
Rei nehezen, de mindent elmesélt nekik, kik megdöbbentve hallgatták végig a történteket. Kérték, hogy maradjon náluk az éjszakára és ha jobban érzi magát, akkor mindenképpen menjen haza, hogy ne adjon okot barátainak az aggodalomra. Ha viszont még sem kész rá, náluk nyugodtan maradhat. Rei örült annak, hogy ilyen kedvesek vele és ennyire gondját viselik. Reika tudta, hogy nem hívhatja az INEG házat, hiszen bizonyára alszanak. Ekkor pillantotta meg Rei mobilját, melyre Yanagi ismét egy üzenetet írt. Reika kapva az alkalmon, válaszolt is neki....
- Tényleg minden rendben? 
- Nem. Kérlek, gyere el a régi lakásunkra.
Nem is kellett sok neki és már ment is oda, ahol jelenleg Reikaék éltek. Tudta a járást, hiszen egy ideig ők laktak ott. Érezte, hogy valami történhetett, így mellette kell lennie. Még az okát sem kérdezte. Reika örült annak, hogy ilyen hamar ide ért. Kérte, hogy várja meg, de Yanagi azonnal látni akarta....
- Hol van? Rei! Rei!
- Épp a fürdőben van, de.... O-oda nem mehetsz be, mert éppen...... - állítaná meg Reika
- Ne! Biztos ártani akar magának. Meg kell állítanom! - gondolja - Öhm?! - dermed le, elkerekedett szemekkel, mikor kinyitva a fürdő ajtaját ott áll előtte anyaszült meztelenül szerelme és csak a hab takarja testét itt-ott - B-bocsánat! - csapja be az ajtót totál elvörösödve
- Mondtam, hogy ne menj be, mert fürdik. - néz rá durcásan Reika 
- Anya ég! Milyen szexi teste van! - gondolja, majd ahogy erre visszagondol, teljesen elvörösödik 
Mikor a kedélyek lenyugodtak, azaz Rei végzett a fürdéssel és Yanagi sem volt olyan vörös, leültek beszélgetni. Sei és Hatsu már eléggé fáradtak voltak, így a szobájukban aludtak. Reika adott egy kis csemegét Reiéknek, majd Kaial elvonultak egy kis filmet nézni kikapcsolódás gyanánt...
- Most magatokra hagyunk benneteket. Használjátok nyugodtan azt a szobát. Én ma este Kainál alszom. - mondja Reika - Csak legyetek halkan. - súgja oda Reinek 
- H-hogy? - vörösödik el - Reika! 
- Fu, fu, fu.... - kuncog 
- Öhm... H-hogy kerülsz te ide? - kérdi Rei
- Te írtad, hogy nem vagy jól és jöjjek ide. 
- Hogyan? - lepődik meg - Én nem is... - nézi telefonját, megpillantva az üzenetét - Reikaaaa... - gondolja - Az csak... 
- Talán történt valami Angel és közted? 
- Hm. - fordítja el tekintetét - Nem szabad elmondanom neki. Hiszen... az csak ő rá tartozik, hogy kivel van együtt. Mi úgy sem voltunk egy pár. Csak egyszer randiztunk és... Javában csak testi kapcsolat volt közöttünk. - emlékszik vissza a látottakra - Mi jól megvagyunk. - néz rá mosolyogva, szemeiből könnyek szöknek elő
- Haaah? - Yanagi szemei elkerekednek, majd ökölbe tett kezekkel mérgesen néz - Tudtam! 
- N-nem tudom mért sírok. Én csak... - nem bírja visszafogni könnyeit - Hiszen mi... - fakad még jobban sírva - Hah? - öleli meg Yanagi
- Sajnálom. Ott kellett volna lennem melletted és akkor ez nem történik meg. - szorítja magához 
- Az a nő... - jut eszébe újra és újra az a bizonyos éjszaka - Tudtam, hogy a magamfajtának sosem lehet komoly kapcsolata. - mondja sírva, Yanagi felsőjébe markolva
- Ne mondj ilyet. - fogja meg arcát és mélyen a szemeibe néz - Ne mondj ilyet vagy nem bírom majd magam visszafogni. - csókolja meg lágyan 
- Ne, kérlek... - tolja el lágyan magától - Erre még nem... Nem vagyok felkészülve. 
- Semmi baj. - csókolja homlokon - Annyi időt adok neked, amennyit csak szeretnél. Sosem akarnám rád erőltetni az érzéseimet. - érinti homlokát az övéhez
- Köszönöm. - mosolyog rá kedvesen 
- Fenébe! - fordul el zavarában - Ha ilyen aranyosan néz rám, nem fogom tudni visszafogni magam. 
Rei bement a szabad szobába aludni, míg Yanagi a kanapén maradva aludt. A közelében akart maradni, de nem annyira közel. Tudta, ha ma mellette aludna, akkor nem bírná ki, hogy hozzá ne érjen. Másnap reggel hagyták csak el a lakást. Még egyszer megköszönték Reikaéknak a vendéglátást, kik visszavárták őket és ha kell bármikor jöhetnek. Mind a ketten hazamentek. Yanagi most még nehezebben engedte el Reit. Hisz tudta, hogy most már az övé lehetne. Félt elengedni, tudván a tegnap történtekről. Rei mikor megpillantotta Angelt, nem tudta hogyan is reagáljon. Szerencsére ott voltak a többiek. A lányok kérdezték merre járt, de csak annyit mondott, hogy korán felkelt és futni indult. Keiko és Trivee huncutan néztek egymásra. Ők arra gondoltak talán Yanagival találkozott, hogy megadja neki a választ. Persze nem mondtak semmit sem és nem kérdezték. Mikor a mai dolgaikat megkapták Angel bement Rei szobájába, hogy tisztázzák a tegnap történteket....
- Bejöhetek? - kérdi
- Hm? P-persze. Gyere csak...
- A tegnap este... Én... Túl sokat ittam és... Csak arra emlékszem, hogy az a nő rajtam vonaglott, majd megláttam az arcod és... 
- Nem kell magyarázkodnod. Az én hibám, hiszen nem voltam veled őszinte és... Elmondhattam volna azonnal, ami történt és akkor talán másképp alakultak volna a dolgok. Szóval nem hibáztatlak. 
- Rei... Sajnálom. 
- Ennek így kellett lennie. Számomra megmarad emléknek az együtt töltött éjszakák pillanatai és az a sok csók, melyet egymástól loptunk. - mondja, miközben egy mosolyt erőszakol ki szájából, de ettől csak könnyek folynak végig arcán - Legyünk újra barátok. 
- Igen, barátok. - mondja szomorúan 
- Örülök, hogy ezt megbeszéltük. Most pedig... A vacsoránál találkozunk. - azzal kilépve a szobából magára hagyja Angelt 
- Mért nem tudtam semmit sem mondani? Mért? - gondol vissza arra az arcra mely mosolyogni próbált - Én idióta! - vág bele a falba mérgesen
- Rei, tudnál egy kicsit jönni az irodámba? - kérdi Kousuke
- Hm? P-persze. - indul meg hozzá - Igen? Mit szer.... - kerekedik el szeme
Ahogy belépett az irodájába, azonnal letámadta egy csókkal. A falnak nyomva, nem hagyta, hogy szóhoz jusson. Lilline épp akkor lépett be a szobába és látta meg őket. Szemei rémülten látták meg azt, melyet sosem akartak volna. Szíve ott helyben darabokra tört. Szerencsére nem vették észre, így gyorsan lelépett a szobából és beszaladt a laborjába. Sírva fakadva, esett térdre. A mellkasába mart, mintha szívrohama lenne. Néma sikollyal arcán, fogta vissza magát. Másik kezét a szája elé tette, hogy ne hallja meg senki sem....
- Bárcsak soha ne találkoztunk volna veled! - mondja ki félhangosan 
- Hmm... - jelenik meg egy alak a sötétben, elégedetten mosolyogva - Végre egy sötét kívánság. - villan fel vöröslő szeme az árnyékból
 
Folytatjuk!
 

Még nincs hozzászólás.
 

 

Oldalak

Ahol még megtalálható vagyok, bár ezeken sem olyan aktívan. Egyiken jobban, mint a másikon. AAn barátnak is nyugodtan lehet jelölni, visszaigazolok...
 
AnimeAddicts: Miyou
DeviantArt: Saki90

Elérhetőségeim

Más platformon is elérhető az oldal, bár ott sem olyan aktívan kezelem őket, de igyekszem ahogy eddig. Mindig felnézek és, ha kell ott is szerkesztgetem az oldalhoz illően... 

Információk

Pár fontosabb adat az oldalról, hogy miket is tartalmaz. Mikor indult, kinek köszönhető eme desing kód, melyet kedvem szerint átalakítva használok...

Szerkesztő: Saki-chan Téma: Blog
Indulás: 2010.04.26. Történetek: 17
Köszönet: AemyDesign Tartalom: Saját

HOSHI NO HIKARI [ 2010-2024 ]


Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!