Minden egy gondolattal kezdődött...
Hoshi no Hikari
Navigáció
Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].
Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog

Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsolHa belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!

2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3

 
Történeteim
 
X Varázs Macskák Zűrös Esküvő Zűrös Szerelem
Zűrös Valentin Nap Bűvös Nyakék Bűvös Nyakék 2
Amino, a Démonlány Fogadásból Szerelem Fogadásból Szerelem 2
Halál Angyala Őrzők Története MG-Mellék Történet
MG-Alternatív Történet MG-Alternatív Történet 2 MG-Alternatív Történet 3
MetalGun-A film Szeszélyes Szerelem Szerelem Hatványa
Ördögi Kísértés X Szeress Belém!

Az X-el jelölt történet tervezett. Igyekszem megírni minél hamarabb. Illetve az elsőt befejezni, melynek fele sajnos elveszett az évek alatt...

 

 
Friss jelentések!
2024. Január 19.: MetalGun - Alternatív Történet 3.évad. 5.rész
2024. Február 22.: GAME - Life of Strange: True Colors
2024. Február 26.: GAME - The Awesome Adventures of Captain Spirit

 

 
Lélekszámláló
Indulás: 2010-04-19
 
Belépés az oldalra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

MetalGun: Alternatív Történet Season2 - Részek
MetalGun: Alternatív Történet Season2 - Részek : 24.rész: Harc a vadászokkal

24.rész: Harc a vadászokkal

Saki-chan  2020.03.01. 00:33

Az INEG egy Vadász csaattól kért segítséget, hogy elkapjanak egy nagyon veszélyes devilt. Ő Yanagi lakótársa. Rei Kaiji segítségét kéri, hogy információkkal szolgáljon az új megbízóktól. A dolgok lassan kezdenek eldurvolni...


 Miután mindenki visszakapta a Reiről elvett emlékeiket, minden visszatért a régi kerékvágásba. Rei és Yanagi kapcsolata kezdett kibimbózni, mely mindkettőjük hangulatára kihatott. Sokkal feldobottabbak és nyugodtabbak voltak. Rei elsőnek egy saját készítésű bentoval lepte meg Yanagit, majd együtt töltöttek az estét, ahol testközelbe kerülhettek. Egy szenvedélyes éjszakát töltöttek el Yanagi lakásában. Szinte így volt tökéletes, azonban váratlanul egy nem várt feladatot kaptak. A Vadászoknak kellett segíteni megtalálni egy igen veszélyes devilt. Ráadásul a célpont nem más, mint Takeru, Yanagi lakótársa....
- Haaah? - néz rémült szemekkel maga elé Rei - Az nem lehet! - gondolja lesokkolva
- Minden rendben, Rei? - kérdi Kousuke
- I-igen. Persze. - erőltet magára egy mosolyt - Nem tudhatják meg, hogy tudom a honlétét. Csak légy természetes. Természetes. - nyugtatja magát 
- Hmm... - néz gyanúsan rá Kousuke
- Halló! Kaiji? - hívja fel telefonon - Tudnánk esetleg találkozni? - kérdi - Igen? Szuper. Akkor máris ott vagyok. - szalad a motorjához 
Azonnal a városba sietett, ahol Kaiji egy cukrászdában várta, hogy beszélgetni tudjanak. A tegnaphoz képest, nagyon szép és napsütötte idő lett. Kaiji izgatottan várta Reit, ki hamar oda is ért a találkozó helyre...
- Szia. Rég nem találkoztunk. Hogy vagy? - kérdi Kaiji
- Szia. Igen. Utoljára a bál utáni reggel. Köszönöm jól vagyok. - mosolyodik el szája sarkából 
- Te egyre szebb és szebb vagy. Csak úgy sugárzol. - simítja meg arcát - Talán történt valami jó? - kérdi kaján mosollyal az arcán - A nők csak akkor ragyognak, ha egy férfi levette a lábukról és...
- M-most nem erről akartam veled beszélni. Jelenleg nincs senkim, de... Úgy érzem alakulóban van. - mondja elpirulva
- Hm. Örülök, hogy boldog vagy. Nekem ez a legfontosabb. - mosolyog rá kedvesen - Ha esetleg nem jönne össze, tudod, hogy rám mindig számíthatsz és rohanok is érted. - teszi kezét a kezére - Számomra te vagy a legfontosabb. 
- K-köszönöm. - pirul el - Most a segítségedet kérném. - veszi elő a papírokat, amiket a Vadászokról kapott - Tudni szeretnénk mit tudsz róluk. - veszi komolyra a dolgot
- Hm? Honnan vannak ezek a...
- Most nekik kell segítenünk. Sajnos én nem találkoztam velük, de te biztosan. Kérlek áruld el mennyire bízhatunk meg bennük és mennyire veszélyesek. Mik  a képességeik és mire képesek? Ígérem meghálálom az információkat. - néz rá elhatározott tekintettel
- Öhm... J-jól van. Lássuk csak! - nézi a képeket, amiket kapott. - Ő iss Kuchiku-kan. Ő a csapat vezére. Kemény, nagyszájú és rendkívül erős. Könnyen dühbe tud gurulni. Nem ismer kegyelmet. Ha vele találod magad szemben, akkor inkább kerüld el. Idegesítő egy alak volt mindig is! Utáltam!
- Hm. Nekem nem látszik veszélyesnek. Olyan, mint azok a nagyra nőtt elfajzottak. - mondja határozottan
- H, he... Aranyos vagy. Szeretem ezt a magabiztosságodat. - mosolyog rá kedvesen - Ő itt Binsho. Ereje a gyorsaság. Ő pedig Kaimetsu. Egy érintéssel bárkit képes térdre kényszeríteni. Idegméreggel bénítja meg ellenfele testét. Viszont, ha a véréből iszol, akkor meggyógyulsz. Erre csak 5 perced marad, vagy meghalsz. 
- Hm. Na ő kemény dió lesz, ha ellenem mert jönni! Viszont, ha nem ér hozzám, semmi esélyes. 
- Ez igaz. A te képességeddel előbb legyőzöd, minthogy a közeledbe kerülhessen. Ő Fukashi, ki képes láthatatlanná tenni testét. Ha megsérül az ereje csökken és láthatóvá válik. Ekkor pedig legyőzhető lesz. 
- Értem. 
- És végül az utolsó csapattag, Eihei. Van egy harmadik szem a homlokán, melytől tudja előre a mozdulataidat, így képes kiszámítani merre és hogyan védje ki azokat. Gyorsak a reflexei, nehéz ellenfél lehet. Csak túl kell járni az eszén és akkor sima ügy ellene győzedelmeskedni. 
- Hmm... Eléggé erős egy csapatról van szó. Bízhatunk bennük? - kérdi érdeklődve
- Nem. Bennük soha. Brutálisak együtt. A mi csapatunk jobb vadászok voltak, melyek ők sose lesznek. Nem is értem a tanács mért engedte be őket közénk. Bár ez már örökké kérdés marad számomra, hiszen rég otthagytam őket. Számomra jobb így, szabadon. Jobb, mint korlátozva lenni. Legalább így beszélhetek veled és láthatom a csinos pofidat. - hajol közelebb hozzá 
- Hm? - lepi meg, melytől kicsit zavarban érzi magát
- Ha? Rei? - látja meg őket Yanagi, ki épp kávét vesz ugyan abban a cukrászdában - Ki lehet vele az a fickó? Mi? - veszi észre ki is az - Kaiji... - szorítja össze a kávés poharat mérgében - Még is mi dolguk van egymással? - kérdi magától, majd gyorsan távozik nehogy észre vegyék 
- Köszönöm, hogy segítettél. Hálásak vagyunk ezekért az információkért.
- Semmiség. Én köszönöm, hogy engem hívtál segítségedül. Ha szeretnéd ezt meghálálni, akkor... - hajol közelebb hozzá, hogy a fülébe suttogjon - A lakásom a közelben van. Szeretnél felmenni? 
- H-hogyan? - vörösödik el zavarában 
- Ha, ha... Csak vicceltem! Látnád az arcodat. Tisztára elpirultál. - vigyorodik el - Tiszteletben tartom, hogy van valakid. Legyen szép napod. - simítja végig haját, majd lassan elsétál 
- Hm. Remélem megmenthetem Takerut tőlük. - nézi komoly arckifejezéssel Kuchiku arcképét, amit kapott róla
Azonnal sietett vissza a házhoz, hogy elmondja miket is tudott meg a Vadászokról, kik Takerut keresik. Azonban, ahogy oda ért, megpillantott egy autót, melyet nem ismert. Ők voltak benne, a házuk előtt parkoltak le. Messzebb parkolt le a motorral, majd odaosont a házhoz, hogy közelebbről is megnézze őket. Hilo megpillantotta a kamerában, hogy a ház oldalának bújva fürkészik befelé, így gyorsan pozíciót váltott. Így a Vadászok nem láthatták meg ittlétét. Valahogy nem bízott meg ezekben a fickókban. Rei óvatosan felmászott a szobájába és megkereste a varázsnyakékeket, hogy magához vegye őket. Amint tudott, távozott a házból. Mikor épp a motorjához igyekezett volna, az egyik Vadász kiment a járművükhöz. Ő Eihei volt, a háromszemű. Szerencsére nem látta meg, így ittléte titkos maradt. Már hajszálra volt attól, hogy esetlegesen lebukjon, mikor aprócska zajt csapott, amit Fukashi meghallott. Láthatatlanná válva a zaj felé ment....
- A fenébe! Észre fog venni és akkor... Uhm! - fogja be valaki hátulról a száját
- Nincs semmi baj. Maradj csendben. - nyugtatja meg Kaiji, ki jött, hogy kimentse őt
Fukashi nem látott senkit sem, így láthatóvá téve magát visszament a társaihoz, hogy útnak induljanak. Minden megbeszéltek Kousukevel, amit kellett. Rei nem szólt arról, hogy itt van. Kaiji kérte is rá, hogy egy szót sem szóljon...
- Bocsi, hogy így megijesztettelek. Láttam, mikor erre tartanak, így utánad indultam, hogy figyelmeztesselek. Ha megláttak volna, biztos megtámadnak. Nem szeretik a devileket, főleg a félvéreket nem. Őket megvetik, mert rosszabbak, mint a rendes fajtársaik. Velük különösen kegyetlenül bánnak el. 
- Kegyetlenség. Pedig mi nem tehetünk róla, hogy ilyennek születtünk. - mondja szomorúan - Köszönöm, hogy utánam jöttél. - mosolyog rá kedvesen
- Haah? - kerekedik el szeme, majd lassan megcsókolja
- Uhm... - tolja el lágyan - Nem szabad. 
- Tudom. Nem bírtam ellen állni. Ne haragudj. - érnek össze homlokaik - Már bánom, hogy akkor szakítottunk. 
- Kérlek, ne most. Tudod, hogy akkor a mi jövőnk két külön úton járt. Számomra örök emlék marad, amit átéltünk. Szeretném, ha mellettem lennél, de mint barát. 
- Rendben, de nem ígérhetek semmit. Barátnál sokkal többet jelentesz nekem. - mosolyog rá kedvesen, megfogva állát
- Hm? - csörren meg a telefonja - Hilo? 
- Én vagyok az. A Vadászok Takeru nyomára leltek. Tudják, hogy hol tartózkodik. Úgy érzem nem lesz ennek jó vége. Ezek az alakok... furák. Angelék is a címre mennek, mivel kiderült ott lakik Yanagi is. Kérlek szólj neki, hogy baj közeleg. Én nem tudom felhívni, mert lehallgathatnak. Siess! 
- Köszönöm, hogy szóltál. Azonnal odamegyek, te légy résen! - néz fel az egyik kamerába, melyben Hilo látja
- Úgy lesz! Számíthatsz rám! 
- Gyerünk! Megtalálták Takeru honlétét, így Yanagi is veszélyben van. - pattan fel a motorra
- Az a félvér vele van? - ül be Rei mögé 
- Igen. Mint kiderült lakótársak, de én nem tudtam akkor, hogy Takeru nem az, akinek mondja magát. Yanagi sem sejtette. Meg kell védenünk őket!
 
 Rei felhívta Kait, aki azonnal a helyszínre teleportálta őket. Kérték, hogy menjenek fedezékbe, mivel Vadászok vannak a városban. Ha megtalálják, végeznek vele. Kai azonnal vissza is ment a lakásukba és ki sem jöttek, míg engedélyt nem kaptak.... 
- Remélem minden rendben van. - áll meg hirtelen a motorral és a lakáshoz fut
- Hm? - néz körbe Kaiji és hirtelen egy furcsa érzés keríti hatalmába - Itt valami nem stimmel. 
- Yanagi! - nyitja ki az ajtót - Hah? 
- Rei! - kiált utána Kaiji
- Áh! - vágja ki Kuchiku-kan az ajtón
- Heh! Ez a kis korcs utamat állta! Intézd el Binsho! Mi addig foglalkozunk a célponttal. - megy el nagy léptekkel
- A fenébe! - bújik el, nehogy a Vadászok meglássák - Jobb lesz, ha nem látnak meg, különben végem! - óvatosan Rei közelébe akar jutni, de megvárja, míg a többiek elmennek
- Ez fájt! - áll fel lassan Rei 
- Hm. Te kis korcs dög! Mit keresel itt? Talán meg akarsz halni? Akkor állok rendelkezésedre! - rántja elő tőreit
- Hol van, Yanagi?! - kérdi mérgesen 
- A barátod? Őt felejtsd el! - mosolyodik el gonoszosan - Neki már annyi! 
- Hogy érted ezt?! Azonnal mond meg hol van! - parancsol rá 
- Vele Kaimetsu foglalkozik. Ha valaki a kezébe kerül, annak pár percen belül lőttek.
- Azt csak hiszed! - ront neki 
Binsho fürgesége lévén, kitért támadása elől. Tőreivel sikerült megvágnia Rei vállát és hátát. Esélye sem volt arra, hogy megsebezze vagy hogy közel kerüljön hozzá. Ahányszor Rei lecsapott, ő annyiszor tért ki, majd visszavágott. Valamit ki kellett találni vagy bekaphat egy súlyosabb sérülést és akkor esélye sem lesz arra, hogy Yanagit megtalálja. Ereje fogytán volt, nem tudta mit tegyen. Egyszer sem találta el Binshot. Kezdett reménytelennek látszani. Nagyon mérges volt, így nem tudott koncentrálni sem. Hirtelen eszébe jutottak Kaiji szavai. Tudta, ha egyszer megsebzi ellenfelét, akkor onnantól kezdve nyert ügye van. Hirtelen megérintve a földet, megfagyasztotta azt. Mindenhonnan jégoszlopok és jégtüskék törtek ki a földből, melyből az egyik Binsho útját állta. Ekkor Rei azonnal elővette jégkaszáját és lesúlytott rá, testét kettévágva...
- Hah, hah... - kapkodja a levegőt - Sikerült. Egyel kevesebb ellenfél állja utamat. - könnyebbül meg - Yanagi! Merre vagy?! - kiáltja 
- Vigyázz! - ugrik rá Kaiji - Kaimetsu gyilkos tüskéi azonnali halált okoznak. Jobb lesz, ha fedezékben maradsz. 
- Még is honnan támadhatott? - kérdi - Yanagi vele van, így nem tétlenkedhetek! - áll fel hirtelen és egy jégfallal védi meg magát - Elölről jött a támadása, így ott kell lennie! - törtet egyenesen előre 
Hamar meg is találta hol rejtőzik Kaimetsu, majd eldobott egy jégpengét. Nem találta el a célpontot, mellé ment, de ez volt a cél. Ahogy Kaimetsu kitért a lövés elől, Rei a háta mögé kerülve, egy jégkaszával levágta a fejét. Yanagi sikeresen kiszabadult fogáságból....
- Rei! - örül meg neki
- Végre két ellenféllel ke... Hah? Hirtelen nem érzem... jól... magam... - esik össze, de Kaiji hátulról elkapja 
- A fenébe! Mondtam, hogy ne hősködj! 
- Mi történt vele? - kérdi aggódva Yanagi
- Eltalálta Kaimetsu egyik gyilkos tüskéje. - nézi hol lehet - Megvan! Pont a nyakába fúródott, a legrosszabb helyre! - rántja ki a tüskét 
- Már alig érzem a pulzusát! Rei... Kérlek, térj magadhoz. - élesztgeti Yanagi
- Hasztalan! Innia kell a véréből és remélem meggyógyul tőle. - vesz egy kis vért Kaimetsu testéből és Rei szájába önti - Gyerünk! Gyerünk! 
- Uhm... - nyitja ki lassan Rei a szemeit - Hol... vagyok? Ez a po... Uhm?! - csókolja meg hirtelen Yanagi
- Te idióta! Azt hittem el foglak veszíteni! - szorítja erősen magához 
- Y-Yanagi... - ölei vissza 
- Hé! - rántja el tőle Reit Kaiji - Elég a turbékolásból! Nem adom át őt neked! - néz Yanagira szúrós tekintettel 
- Én sem. Ha kell megküzdök érte! - néz vissza rá féltékeny szemekkel 
- Öhm? - jön zavarba tőlük Rei és egy eléggé intim jelenet ugrik be előtte, amiben kettőjükkel az ágyban fekszik - Áh! - pattan fel - Nem! Nem! - hessinti el a gondolatot
- Hah? - néznek rá meglepetten
- Most más dolgunk van! - jelenti ki 
- Igaza van. - áll fel Kaiji - Majd később bepótoljuk. - súgja fülébe
- Csak szeretnéd. Ő már az enyém! - súgja fülébe
- Fiúk! - fogja be füleit - Most merre tovább? Olyan kihalt lett minden. - néz körbe
- Igen, mert a Vadászok egy alternatív világba hoztak bennünket, ahol könnyebb megtalálni Takerut. Itt csak olyan lények lehetnek, melyek kifejezetten erős fizikai erővel rendelkeznek. Aki gyenge, az nincsen itt. Ilyenek például az emberi lények. Én is csak azért lehetek itt, mert varázserővel bírok. Máskülönben nélkülem kellene szembenéznetek velük. 
- Nélküled is elboldogulunk. - fogja meg Rei kezét és elindulnak Takeru után
Takeru nem volt messze, csak követniük kellett a Vadászok nyomait. Fenn a hegyekben volt egy tábor féleség, melyet bekerítettek. Kaiji azt mondta, hogy itt szokták kivégezni a devileket, melyeket elkapnak. Legalább is ez a Vadászcsapat. Nem a tanács előtt lakol a bűnös lélek, hanem itt. Felkötözik, majd megkínozzák és végül végeznek vele. Meglapulva figyelték miről beszélnek. Takeru pontos helyét nem találták, így oda akarták csalni. Elsőnek kellett egy csali. Több devilt is elkaptak, majd kikötöztek. Takeru ugyan is nem szereti, ha fajtársait leölik...
- Valahogyan közelebb kell mennünk. Ha egyesével kiiktatjuk őket, akkor lehet esélyünk. - mondja Kaiji 
- Az a nagydarab ott eléggé nyomasztónak hat.
- Hm. Ketten csak leverjük, míg Rei... Ha? Hol van Rei? - kérdi Kaiji
- A fenébe! - veszi észre, hogy ő már eléggé közel került a Vadászokhoz és nem várta meg őket - Az a lány... 
- Mindig is ilyen vakmerő volt. Persze, hogy most sem bír várni. - mondja Kaiji
- Hm? - érzi meg Rei szagát Kuchiku-kan - Betolakodókat érzek. Tehát Binsho és Kaimetsu elbuktak. Kár értük. Alábecsültelek kis korcs. - fordul Rei felé, felfedve ezzel hollétét 
- Hah? Észrevett? - lepődik meg 
- Gyere elő, te korcs! - emeli fel öklét, majd egy hatalmasat vág a földbe 
Rei gyorsan felugrott, eltérve a támadása elől. Mérgesen nézett ellenfelére, ki nagyon alábecsülte őt. Lenézően nézett rá, alig várta, hogy darabokra törje minden csontját. Támadó pozícióban várta, hogy ellenfele megmozduljon...
- Te kis korcs dög! Hogy merészelsz eme szentélybe belépni, ahol kénye kedvünk szerint bánunk el a magad fajta kis csótányokkal?! 
- Hm! Kit nevezel te csótánynak?! Előbb nézz tükörbe, még mielőtt engem kezdenél el ócsárolni! - mordul rá
- Hogy merészeled?! - vág újra a földbe, melytől belereng az egész hely 
- Uhm! Úgy látszik, felhúztam egy kicsit. - ugrik fel a póznára, melyhez a devileket kötözik - Kapj el, te disznó! - mosolyodik el önelégülten
- Ezt valahogy nem kellett volna. - gondolja Kaiji 
- Kit nevezel te disznónak?! Megöllek, te utolsó senkiházi! 
- Állok elébe! - azzal jégkaszáját előhívva a magasba ugrik és lecsap vele 
Kuchiku-kan kivédte Rei támadását. Kaszája még csak meg sem sebezte a bőrét. A karján lévő páncél megvédte őt. Kaszája darabokra hullott. Ahogy eltűnt kezéből, ellenfele egy könnyed mozdulattal vágta bele a sziklafalba. Gyorsan a lábaival elrugózott róla, még mielőtt megsérülne. A földhöz érve, jégdárdák törtek elő, egyenesen Kuchiku-kan felé, ki egy laza mozdulattal törte azokat darabokra. Rei kihasználva az alkalmat, újra lesújtott kaszájával, de most megpróbálta a fejét célba venni. Majdnem sikerült, de karjával kivédte az újonnan támadását....
- Ez minden, amit tudsz korcs?! - csapja le akár egy bogarat 
Rei a földre esett és pár métert gurult, mielőtt megállt volna. Yanagi meg akart indulni, hogy segítsen neki, de Kaiji visszatartotta. Kérte, hogy várjon egy kicsit, mielőtt magát is veszélybe sodorná. Kuchiku-ka lassan odament Reihez, ki próbált felállni. Öklével lesújtott rá, de még időben elugrott egy hátra szaltóval. Többször is le-lecsapott hatalmas öklével, de mindvégig kitért előle. Elugrált, akár egy szöcske, ezzel pedig nagyon felidegesítette. Látszott rajta, hogy a türelme vészesen fogy, így bevetette az erejét. Öklére vastag páncél jelent meg, mellyel mikor a földre sújtott az szabályosan hullámozni kezdett. Rei próbált minél távolabb menni tőle, de az egyik ilyen hullám eltalálta, így a bokája megsérült. Nehezebben tudott mozogni. Kicsit leblokkolt, ahogy a fájdalom a bokacsontjába hatolt...
- Fenébe! Ha megmozdítom a bokámat, az fáj. Biztos akkor találhatott el, mikor az előbb lesújtott. Ha észreveszi, hogy megsérültem, akkor.... - lihegni kezd
- Ch! állj meg szépen, hogy végre fejedet vehessem! - kiált fel, majd ismét lesújt
- Hm. Ne hidd, hogy tovább nézem, ahogy támadás éri. - állítja meg öklét egy tűzököllel, így az nem tudott leérni a földre - Itt az ideje, hogy egy magadfajtával kezdj ki. 
- Y-Yanagi... - Uhm.. - próbál felállni, de nem megy neki
- Vidd el innen biztonságba. - mondja
- Hm. - veszi fel Reit és leteszi a szikla tetejére - majd visszatér a csatatérre - Ne hidd, hogy te leszel itt az egyedüli hős. 
- Kaiji... Minő megtiszteltetés látni téged. - mondja cinikusan - Az árulók már csak ilyenek. Amellé állnak, kik ellenségeinkké lesznek. Tipikus! - köp egyet - Vártam már azt a napot, mikor végre összezúzhatom a koponyádat! - vigyorodik el gonoszan
- Hm... Az sajnos nem fog ma eljönni. Inkább én fogom a tiédet bezúzni. Könnyű lesz, amilyen üres. - mosolyodik el szája sarkából
- Vááááh! - kiált fel erre mérgesen - Szétzúzlak benneteket! - csap le öklével, de a fiúk lazán kitérnek előle
Yanagi tűzgolyókkal támadt, de kivédte őket. Kaiji pedig bevetette az áramot, de hasztalan volt. Folyamatosan támadtak egymásra, de egyikük sem ártott ezzel a másiknak. Rei aggódva nézett le rájuk, mikor egyszer csak a háta mögé került Fukashi és egy tőrt szegezett nyakának....
- Ha egy szót is mersz szólni, kivágom a nyelved.
- Csak a lábam sérült meg, de harcolni attól még tudok! - kapja el karját megfagyasztva azt
- Te kis szégyentelen! - akarja megütni, de Rei eltér előle és fejbe rúgja
- Hah? Áh! - esik le majdnem a szikláról, de Yanagi gyorsan elkapja 
- Megvagy! Nem hagyom, hogy leess. - mosolyog rá kedvesen
- Még nem vé... Áááh! - égeti hamuvá testét Yanagi
- De igen! Többé nem árthat neked. - teszi le lassan - Hogy van a lábad? 
- Azt hiszem megzúzódott. Esélytelen, hogy ráálljak most. 
- Van egy ötletem, de nem fogsz neki örülni. - hajol közel hozzá - Igyál a véremből, attól hamar be fog gyógyulni a sérülésed. 
- A-azt nem. Én nem... Nem tudnék...
- Az ágyban is tudtál, mikor szenvedélyesen összetapadtunk. - néz rá kaján mosollyal
- A-az más volt! - vörösödik el arca
- Akarod, hogy itt és most azt csináljam veled, ahhoz, hogy igyál? - kérdi kaján mosollyal arcán
- N-nem! Hülye! - fordul el zavarában
- Akkor igyál, az én kedvemért. - érinti homlokát az övéhez - A csuklómból is ihatsz, ha a nyak túl intim neked. 
Nehezen, de belement és lágyan beleharapva a csuklójába. Pár korty elég volt ahhoz, hogy a zúzódás eltűnjön. Hosszan megcsókolták egymást, majd visszatértek a csatatérre. Kaiji már nem nagyon bírta visszafogni Kochiku-ka támadásait. Alig várta, hogy Yanagi segítsen neki. Már majdnem elérte volna az egyik támadás, mikor Rei egy jégfallal visszaverte azt...
- Itt az ideje, hogy befejezzük! - mondja határozott hangnemben
 
Folytatjuk!
 

Még nincs hozzászólás.
 

 

Oldalak

Ahol még megtalálható vagyok, bár ezeken sem olyan aktívan. Egyiken jobban, mint a másikon. AAn barátnak is nyugodtan lehet jelölni, visszaigazolok...
 
AnimeAddicts: Miyou
DeviantArt: Saki90

Elérhetőségeim

Más platformon is elérhető az oldal, bár ott sem olyan aktívan kezelem őket, de igyekszem ahogy eddig. Mindig felnézek és, ha kell ott is szerkesztgetem az oldalhoz illően... 

Információk

Pár fontosabb adat az oldalról, hogy miket is tartalmaz. Mikor indult, kinek köszönhető eme desing kód, melyet kedvem szerint átalakítva használok...

Szerkesztő: Saki-chan Téma: Blog
Indulás: 2010.04.26. Történetek: 17
Köszönet: AemyDesign Tartalom: Saját

HOSHI NO HIKARI [ 2010-2024 ]


Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!