Minden egy gondolattal kezdődött...
Hoshi no Hikari
Navigáció

Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].

Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog

Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsolHa belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!

2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3

 
Történeteim
 
Zűrös Esküvő Zűrös Szerelem Zűrös Valentin Nap
 Bűvös Nyakék Bűvös Nyakék 2 Amino, a Démonlány
 Fogadásból Szerelem Fogadásból Szerelem 2 Halál Angyala
 Őrzők Története MG-Mellék Történet MG-Alternatív Történet
 MG-Alternatív Történet 2 MG-Alternatív Történet 3 MetalGun-A film Szeszélyes Szerelem Szerelem Hatványa Ördögi Kísértés

 

 
Friss jelentések!
Január 3.: GAME: DPA - Man of Medan
Január 7.: GAME: DPA - Little Hope
Január 13.: GAME: DPA - House of Ashes
Január 22.: GAME: DPA - Devil in Me
Március 23.: GAME: Detroit: Become Human
Április 3.: STORY: MGAT 3.évad 8-9.rész

 

 
Lélekszámláló
Indulás: 2010-04-19
 
Belépés az oldalra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

Fruits Basket: 1st Season
Eredeti cím: フルーツバスケット (新アニメ)
Angol cím: Fruits Basket 1st Season
Besorolás: anime, TV
Hossz: 25 rész × 24 perc
Dátum: 2019.04.06 - 2019.09.21
Műfaj, téma: családi, dráma, fantasy, iskolai, lélektani, mágia, romantikus, shoujo, slice of life, természetfeletti, vígjáték, átok, átváltozás/alakváltás, barátság, bántalmazás, diák(lány), együttélés, elhunyt hozzátartozó, gazdag szereplő, iskolai egyenruha, különleges képesség/erő, manga alapján, remake, szegény szereplő, zaklatás/megfélemlítés
Rendező: Yoshihide Ibata
 
 
A kínai asztrológia 12 állatövvel rendelkezik. Zodiákus állatöv: Patkány, Bivaly, Tigris, Nyúl, Sárkány, Kígyó, Ló, Kecske, Majom, Kakas, Kutya, Disznó
 
Egyszer csak Isten így szólt az állatokhoz: "Meghívlak benneteket a lakomámra, amit holnap rendezek." A patkány, ki szerette ugratni a többieket, füllentett a szomszédjának, a Macskának és azt mondta, hogy a lakoma csak holnap lesz. A lakoma napján a Patkány felült a Bivaly hátárta és egy könnyed mozdulattal leugorva, ő ért elsőnek a lakoma helyszínére. Őt követte a Bivaly, Tigris és utána sorban a többiek. Hajnalig lakomáztak. Mindenki tömte  abendőjét, kivéve a Macskát, akit megtévesztettek. 
 
Történet:
 
Főhősnőnk Tohru Honda, egy 16 éves középiskolás lány. Szerény, önzetlen, jószívű és vidám természetű. Arisa Uotani és Saki Hanajima a legjobb barátnői. Bármit megtennének a boldogságáért. Sajnálatosan mindkét szülője meghalt a történet kezdete előtt. Édesapja, Katsuya tüdőgyulladásba halt bele. Míg édesanyja, Kyoko autóbalesetet szenvedett. Nagyapja vette magához, de miután az ő házát felújítják, ideiglenesen el kellett költöznie onnan. A nagyapja kéri, hogy költözzön valamelyik barátjához, de tudja, hogy ők is szűkösen élnek és nem akarja zavarni őket. Nehéz helyzete ellenére, Tohru derűlátó és nem tör le a jókedve. Egy erdőben ver sátrat, erről mit sem tudnak a barátai és az osztálytársai. Azt nem tudta, hogy magánbirtokon van. Iskolába menet megpillant egy házat az általa letáborozott helyen. Ekkor találkozik Shigure Sohmával, akinek a kínai zodiákus szobrai felkeltik a figyelmét. Az egyik osztálytársa, Yuki is ebben a házban él. Az iskolában csak "herceg"-nek hívják. Egyik este egy földcsuszamlás temeti be Tohru sátrát, melyet mind a ketten észre vesznek. Shigura még kárörvendően ki is neveti a szerencsétlenül járt lányt. Mivel nincs hova mennie, így felajánlják neki, hogy maradhat a Sohma házban. Cserébe a szállásért, a háztartást neki kell vezetnie. Tohru beleegyezik a dologba. A házba hazatér Kyo is, ki egy eléggé hirtelen haragú srác. Ő és Yuki folyton versengenek és harcolnak egymás ellen.... 
 
Nem sokkal ezután, teljesen véletlenül, Tohru felfedezi a Sohma család legféltettebb titkát. Ha egy másik nemből való ember megöleli a család valamely tagját, akkor, állatokká változnak. Persze egy idő után visszaváltoznak emberré. Tohru-nak meg kell ígérnie, hogy nem mondja el senkinek a nagy titkot. Ha ezt megteszi, ki kell törölni az emlékezetét, és mindent elfelejt arról, amit eddig tudott. Nagy teher ez egy fiatal lánynak, de Tohru ígéretet tesz....
A történet során megismerkedhetünk a zodiákus további tagjával is. Köztük a Disznóval, Nyúllal és a Bivallyal. Még egy olyan személlyel is, ki nem tartozik a zodiákus állatövbe, de magán viseli az átkot és ugyan úgy a Sohma család tagja. Tohru mindegyik tagra kíváncsi, hogy melyik állatot képviseli. Könnyen összebarátkozik velük, így mindegyikük megérti, hogy mért is annyira különleges. Azonban a Sohma család fejének nincs ellenére, hogy a titok egy kissé szeleburdi lány kezében van....
Vajon Tohrunak sikerül együtt élnie a titokkal? 
 
   
 
 

 

Oldalak

Ahol még megtalálható vagyok, bár ezeken sem olyan aktívan. Egyiken jobban, mint a másikon. AAn barátnak is nyugodtan lehet jelölni, visszaigazolok...
 
AnimeAddicts: Miyou
DeviantArt: Saki90

Elérhetőségeim

Más platformon is elérhető az oldal, bár ott sem olyan aktívan kezelem őket, de igyekszem ahogy eddig. Mindig felnézek és, ha kell ott is szerkesztgetem az oldalhoz illően... 

Információk

Pár fontosabb adat az oldalról, hogy miket is tartalmaz. Mikor indult, kinek köszönhető eme desing kód, melyet kedvem szerint átalakítva használok...

Szerkesztő: Saki-chan Téma: Blog, Stories
Indulás: 2010.04.26. Történetek: 17
Köszönet: AemyDesign Tartalom: Saját

HOSHI NO HIKARI [ 2010-2025 ]


Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)