|
Navigáció |
Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].
Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog
Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsol. Ha belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!
2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3
|
|
| |
|
2024. Január 19.: MetalGun - Alternatív Történet 3.évad. 5.rész
2024. Február 22.: GAME - Life of Strange: True Colors
2024. Február 26.: GAME - The Awesome Adventures of Captain Spirit
| |
|
|
Frissek: Részek, rajzok és egyéb - 2020-23 |
083.Bejegyzés Ördögi Kísértés leírások: Szereplők jellemzése, szörnyek, szinkron hangok
Sziasztok! Végre valahára, melyet már oly régen szerettem volna... Feltettem a Szereplők jellemzését, melyek eddig szerepeltek a részekben (egy személyt kivéve). Rövid leírás és pár sor a személyiségéről. Remélem jól el tudjátok majd képzelni így, hogy ki-hogyan nézne ki, ha láthatóvá válna. Mindenkit igyekeztem az elképzelésemnek megfelelően leírni. Még lesznek további szereplők, kik folyamatosan jelennek meg és akkor őket is felteszem milyenek. Remélem tetszeni fog nektek mindegyik karakter. Továbbá feltettem a szörnyek leírását, melyet a "Szörnyhatározó"-ban olvashattok el. Szinkron hangokat is elkezdtem megírni és kiknek kitaláltam milyen hangot is adnék, fenn is vannak. Így jobban el lehet képzelni miylen hangon is szólalnának meg. Igyekeztem a személyiségükhöz és külsejükhöz mérten választani. :) Mára ennyire futotta, mely igen jó lett és tetszik, hogy sikerült összehoznom. Már tegnap belekezdtem, de nem jutottam a végére. Túl sokat szöszöltem, de végre kész!^^ Olvassátok el, remélem tetszenek majd. Most viszont ideje, hogy menjek, mert lassan alvási idő. Legyen mindenkinek szép estélye, ki nálam jár! Oyasumi! chuu~
| |
|
|