|
2.rész: Reménykedhetek?
Saki-chan 2020.06.15. 14:58
Reo találkozott egy lánnyal, ki eléggé hasonlít Gyémántra. Tudta, hogy ez lehetetlen, így nagyon felkeltette a kíváncsiságát. A lány hirtelen megjelenése kissé felkavarta érzelmileg. Vajon reménykedhet abban, hogy ő az?
Az első részben Reo mindennapi életét olvashattuk, mely csendes és semmi említésre méltó nem történik benne. Szabad idejében otthon van és egy raktárban dolgozik vagy annak boltjában, hogy a mindennapi betevőre meglegyen a pénz. Saké nevű macskájával él kettesben, nem házas és barátnője sincsen. Kazuval sokszor telefonálnak egymással, így tartva a kapcsolatot. Reo úgy él, akár egy magányos farkas. Egyik nap, mikor hazatért, 2 fickó tört be otthonába és elragadták a számára oly becsesen őrzött nyakéket. A támadók után ered, de nem tudta megfékezni őket. Viszont a nyakék nála volt. Egy hirtelen ért támadásban, ketté is tört. Próbálta megtalálni a darabját, de túl sötét volt ahhoz. Másnap kiment a helyszínre, ahol egy lányt mentette meg, kit majdnem elütött egy autó. Ez a lány teljesen olyan volt, mint Gyémánt. Bár, volt közöttük különbség. Később újból találkozott vele. Kazunak is mesélt róla, de valahogy nem tudta elhinni, hogy valóban ő lehet az. Egyik este viszont a lány a szobájában termett....
- Hah? Mi... ez? - lép oda a tükör elé Reo
Ahogy a tükröt nézte valaki előlépett belőle. Teljesen lehidalt a látottaktól, mely még sosem fordult elő vele. Az a lány lépett ki saját tükréből, ki oly annyira hasonlít Gyémántra. Ott álltak egymással szemben és nem jutottak szóhoz....
- Ah? A-a-a-a-a.... - esik le az álla szegény Reonak, ki előtt ott állt egy gyönyörű, törölközőben lévő lány
- Hah? H-hogyan kerültem én ide? - néz körbe értetlenül a lány
- É-én... - szólalna meg, de nem megy neki
- Áh! Egy férfi! - guggol le zavarában a lány - Még is mit keresek én itt? T-te h-hoztál i-ide? - kérdi dadogva, közben erősen takarja magát
- Még gyönyörűbb, mint az gondoltam volna. A mellei... - méri fel a terepet, mikor is megakad a szeme valami érdekesen - A nyakék! - ereszkedik féltérdre a lány elé
- Hm? - lepi meg ahogy lassan tenyerébe veszi a nyakában lógó nyakéket
- Ez... lehetetlen. - mondja, majd a lányra néz, ki kissé el van pirulva közeledésétől - Uhm.. Én! - áll fel hirtelen - N-nem akartam, csak... Ez a nyakék....
- Igen? - áll fel a lány is
- Ez az a nyakék, melyet akkor kerestem, mikor először találkoztunk. Előtte való este két fickó ragadta el tőlem, majd egy erő folytán ketté tört. - mondja
- Értem. Az arckifejezésedből kiindulva, biztos nagyon fontos lehet neked ez a nyakék. - veszi le nyakából, majd átadja neki - Tessék. Remélem meg lehet majd javítani. - mosolyog rá kedvesen
- Hm? Ez a mosoly... - kerekedik el a szeme, majd elkomolyodik - Jobb lesz, ha hazakísérlek.
- Rendben, de előtte... Csak ez a törölköző van rajtam, semmi más. - pirul el zavarában
- Öhm. T-tényleg! Mindjárt hozok neked valamit, ami jó lehet rád. - kutatni kezd a szekrényében, majd elővesz egy nadrágot és pólót - Tessék, ezek talán jók lesznek rád.
- K-köszönöm. - tűr el egy hajtincset a füle mögé
- Míg felöltözöl, addig kint megvárlak. Szólj, ha kész vagy. - megy ki a szobából - Istenem! - lép ki a szobából és takarja el vöröslő arcát, az ajtónak támaszkodva - Ez a lány... Teljesen olyan mint ő, de... Még is más. Egy szimpla mosolytól majd kiugrik a szívem a helyéről. Mi van velem? - kérdi magától - Ő nem Gyémánt. Ő nem Gyémánt...
- K-kész vagyok. - lép ki az ajtón a kapott ruhákban, melyek kissé nagyok voltak rá - Egy kicsit... nagyok, nem? He, he...
- Nagyon jól áll. - válaszolja - Indulhatunk?
- P-persze.
- Merre felé laksz?
- Uhm... Ha tudnám, hogy hol vagyok, akkor könnyebb lenne megmondanom. De... - mutat egyik irányba - Arra. Vagy arra? - bizonytalanodik el - He, he...
- Most itt vagyunk a Shiba park közelében. Én a város szélén élek, mert nem szeretem a tömeget.
- Óh, értem. Nem messze lakom, a park túloldalán. - mosolyog rá kedvesen
- Uhm... Akkor menjünk. - fordul el zavarában
Ahogy a csendes utcán sétáltak, egyáltalán nem szóltak egymáshoz. Reonak rengeteg mondandója lett volna. Csak úgy cikáztak a gondolatai, de nem akart semmi olyan kérdezni, mely talán felzaklatja. Nem igazán látott rá esélyt, hogy ő lenne Gyémánt. Ha ez igaz lenne, akkor mért most? Mért pont a mai napon, mikor a nyakék kettétörik, bukkan fel ez a lány és jelenik meg a szobájában. Mért? Kérdezte magától, mialatt egymás mellett lépkedtek a város felé....
- Öhm... - szólalna meg Reo, de hirtelen megrezzen a telefonja - Igen? Mond. Most?
- Hm? Egy szentjánosbogár. - veszi észre Minori a fű felett lebegve - Gyere, szállj csak le ide. - nyújtja oda neki az ujját
- Most nem tudok menni, de holnap... - akad meg a mondandója - Tudom, de... Most épp vele vagyok.
- Micsoda? Azzal a lánnyal? És milyen? - kérdezősködik kíváncsian
- Gyönyörűbb, mint képzelnéd. - mosolyodik el
- Én is látni akarom! - jelenti ki
- Az most nem lehetséges. Nem is biztos, hogy ő az.
- Hmm... Nem tudhatod, míg ki nem deríted.
- Ebben igazad van.
- Most ott van melletted? - kérdi a telefonban
- Igen. Itt van... Hah? - lepődik meg - Eltűnt.
- Hogyan? Eltűnt? Még is merre vagytok, hogy eltűnt?
- Most le kell tennem. Később visszahívlak. - leteszi, majd körbe-körben keresi merre lett a lány - A fenébe! - iramodik neki - Merre lehet? Az előbb még... Hah?
Hirtelen a fák közül előbukkant a lány, ki eléggé rémültnek tűnt. Mikor elindult felé, a semmiből egy furcsa, fekete ruhát viselő alak bukkant fel és pont a lány feje felett suhintott el, ki idő közben megbotlott. Ez a támadás kettészelhette volna, ha eléri....
- Jól vagy? - kérdi
- I-igen, de... Ki ez az alak?
- Nem tudom. Jobb, ha mögöttem maradsz. - segít neki felállni, majd védelmezni kezdi - Nem hagyom, hogy egy ujjal is hozzá érj!
- Hm! - rántja elő tőreit az ismeretlen alak, majd támadásba lendül
Reo fegyver hiányában, csak védekezni tudott. A lány fogott egy vastagabb ágat és odadobta neki, mellyel ki tudta védeni a tőröket, de csak ideiglenesen. Olyan erősek voltak, hogy a második védekezés után egyből kettészelték a faágat....
- A fenébe! Nincs mivel harcoljak. - mérgelődik - Nem fogok ilyen könnyen feladni. - elkapta az alak kezeit és egy fejeléssel támadott rá
- Segítenem kell neki. - néz körbe, majd egy nagyobb darab követ dob az alak felé, ki könnyedén kettészeli, majd megindul felé
- Nem hagyom, hogy árts neki! - áll be elé Reo
Az alak egy suhintással megvágta Reo kezét, ki erősen vérezni kezdett. A lány ettől teljesen megrémült. Már emelte is tőrét, hogy leszúrja Reot, de ekkor egy nyílvessző pont a fején ment keresztül és a fában ért véget. Mikor a nyílvessző irányába néztek nem láttak senkit sem....
- Jól vagy?! - térdel le elé a lány ijedt, aggódó tekintettel
- Csak egy kicsit fáj, de nem vészes. Nem kell aggódnod. - nyugtatja meg
- Menjünk fel hozzám és ellátom a sérülésedet. Van otthon kötszer meg minden, ami szükséges az ellátásához.
- R-rendben, ha nem okozok nagyobb gondot.
Azzal mentek is a lány házába, ki a konyhába vezette és kérte, hogy várja meg, míg hozza a szükséges eszközöket a seb ellátására. Reo körbenézett, de nem látott semmi nyomot arra, hogy kiderítse kikkel élhet együtt vagy ki lehet ő. Nem nagyon mert felállni, kissé feszélyezve érezte magát. Úgy érezte valaki figyeli, de ezzel nem igen tudott foglalkozni...
- Itt is vagyok. - tesz le egy elsősegély dobozt az asztalra - Mutasd csak. - fogja meg karját és lassan az asztalra teszi - Fáj?
- Nem. Mondtam, hogy ez csak egy kis karcolás. Nem is fáj... Áh! - ér hozzá bőréhez a fertőtlenítő - Áuh!
- B-bocsánat. Nem akartam fájdalmat okozni.
- Semmi baj, nem a te hibád.
- Úgy látom nem kell összevarrni. Ennek örülök. - kezdi el bekötözni kötszerrel a sebet nehogy elfertőződjön - Köszönöm, hogy megmentettél. Nem is ismersz és még is az életed kockáztatod miattam. Igazán kedves ember vagy. - kedvesen mosolyog rá
- Hm? I-igazán nincs mit. Bárki ezt tette volna a helyemben. - fordul el zavarában
- Lehet, de te tényleg nagyon bátor férfi vagy.
- Sose hagytam volna, hogy hozzád érjen.
- Még is mért támadott meg az az alak? Hiszen nem ártottam soha neki vagy másnak és mégis. Nem értem.
- Nem tudom, de már úgy is vége van. Remélhetőleg nem lesz már senki, ki az életedre törjön. Ha meg igen, akkor én ismét megvédelek tőle. - mosolyog rá kedvesen - Nem tudom ki volt az, de nem fog ez megismétlődni. Meg fogom védeni még akkor is, ha ő nem Gyémánt. - gondolja
- K-köszönöm. Remélem én is, hogy nem lesz ismét ilyen. Nem szeretném, ha miattam újra megsérülnél. - néz rá kissé szomorkásan
- Hm. - néz komolyan - Egyedül élsz itt? - kérdi
- Nem. A bátyámmal. Ő most bizonyára dolgozik.
- Értem. Szóval a bátyjával él. Nem. Ez még nem azt jelenti, hogy Ő lenne az. Nem. Ez csupán véletlen. Bármelyik lány élhet a bátyjával, nem csak Ő. - nyugtatja le magát - Jobb, ha most megyek. Elvégre nagyon késő van és én egy idegen vagyok, aki egy fiatal lány házába lépett be. Bárki azt gondolná a helyedben, hogy ez kissé zavaró és ki tudja mit fog veled tenni. Mármint... N-nem úgy értettem. Én-én... Felejtsd el, amit mondtam.
- Uhm... R-rendben. - teljesen elvörösödik zavarában
- A-akkor jó éjt. - viharzik ki a házból - M-még is mi volt ez a kijelentés? Jesszusom! - fogja meg homlokát, majd a falnak támaszkodva próbálja szívét lecsillapítani
- Várj! - rohan ki az ajtón a lány - Még a nevedet sem tudom.
- A nevem... - hezitál elmondani - Vajon elmondhatom neki? Talán nem lesz baj. - gondolja - Reo Okizawa. És a tiéd?
- M-Minori Kagawa. - mosolyodik el
Pár napja már, hogy a támadás történt. Reo igyekezett távol maradni Minoritól, nehogy bajba sodorja. Próbált rájönni, hogy ki lehetett a támadó és mért rontott neki olyan személynek, ki teljesen átlagos lány. Igyekezett a munkájára koncentrálni, de még így sem bírta kiverni a fejéből azt a gondolatot, hogy ne aggódjon miatta. Minden nap munka után azonnal sietett a Shiba parkhoz közeli középiskolába. Gondolta talán oda járhat. Egyik nap meg is pillantotta. Épp azzal a lánnyal volt, ki folyton elhessegeti a közeléből. Mikor meglátta, azonnal zavarba jött. A vele lévő lány, elment. Gondolta itt a lehetőség, hogy leszólítsa és hazakísérje. Azonban, mikor odaszólt volna, egyszer csak egy srác lépett ki az iskola kapuján és úgy tűnt, mintha együtt lennének. Messziről normális srácnak tűnt. Minori kedvesen mosolygott rá, majd elindultak az egyik irányba....
- Vajon ki ez a srác? A barátja? - kérdi magától - Persze, hogy az. Vagy nem. Hm. - bosszankodik magában, majd követni kezdi őket
Felvett egy basketball sapkát és kevésbé gyanús módon ment utánuk pár méterre. Szerencsére nem is vették észre. A srác normálisnak tűnt. Beültek egy cukrászdába. Az ablakból nézte, ahogy a srác meghívja egy fagylaltkehelyre. Nevetgéltek és hosszasan beszéltek, így jobbnak látta lelépni. Még időben ment el, mivel a zsaruk épp arrafelé járőröztek. Nem akarta tovább nézni, ahogy ők ketten vígan nevetgélnek....
- Fenébe! - mérgelődik - Mit csinálok én itt? Ő egy középiskolás lány. Semmi jogom követni őt és meggátolni abban, kivel legyen. - azzal hazaindult
Minoriék amint befejezték az evést, távoztak. Gyorsan eltelt az idő, így menniük kellett. Holnap még iskolába is kell menniük. Tanulni sem ártana....
- Menjünk haza. - mondja a srác - Későre jár már.
- Igen. Elbeszélgettük az időt. - nevet egy kicsit
- Csak utánad. Hm? - csörren meg a telefonja - Igen? Most? Jó, rendben. - teszi le a telefont - Minori, nekem sajnos el kell intéznem még valamit, de később beszélünk.
- J-jó. Menj csak. Köszönöm a fagylaltot. Igazán ízéletes volt. - mosolyog rá kedvesen
- Vigyázz hazafelé. - azzal homlokon csókolja, melytől eléggé elpirul
- Hölgyeim. - engedi ki egy férfi a lányokat, kik Minori előtt mennek ki - Óh, jaj! - megy neki Minorinak
- Ah! S-sajnálom. Nem figyeltem. - fogja homlokát
- Haah? - lepik meg a látottak a férfit - Hát igazat mondott. - mondja halkan a férfi, ki nem más mint Kazukoshi - Menjen csak, ifjú hölgy. - nyitja ki neki az ajtót
- K-köszönöm. - azzal távozik
- Tényleg kiköpött mása. - gondolja - Hm? - vesz észre egy furcsa alakot, ki Minori után indult el nem sokkal - Hmm... - néz komolyan, majd követni
Az alak hasonlított a múltkor támadást indított alakra. Szinte kiköpött mása volt. Minori észre sem vette, hogy nagy veszélyben van. Mikor kiértek egy csendesebb helyre, az alak hirtelen a semmiből ott termett Minori előtt és befogva száját, berántotta a szűk utcába. Szegény reagálni sem tudott a történtekre, nem hogy sikítani. Érezte, hogy itt a vég, senki sem fogja őt meghallani vagy meglátni....
- Valaki... Valaki segítsen! - kiáltja magában
- Hé! Te rohadék! - szólal meg egy hang - Igen, hozzád beszélek! Jobb, ha elengeded vagy nem éred meg a holnapot! - lép ki a sötétségből Kazu
- Hmm... - az alak nem engedte el Minorit
- Te akartad! - ront neki szemből, majd hirtelen mögötte jelenik meg és kardját előhúzva
Ahogy lesújtott vele, az alak is előhúzott egy kardot és kivédte a támadását. Összecsaptak. Minori addig meghátrált, de nem menekült el. Nézte, ahogy összecsapnak. Kissé megijedt és nem tudta mit tegyen. Érthetetlenül állt a dolgokhoz. Kazu nem akarta ennek kitenni, így azonnal végzett az alakkal. Már ment volna oda Minorihoz, hogy elvigye onnan, mikor a semmiből még több alak jött elő, mintha csak klónozták volna. Egy szélörvénnyel mindent elrepítette, majd ölbe vette Minorit és futásnak eredt vele...
- Ne aggódj. Nem hagyom, hogy bajod essen. - nyugtatja
- Hah? - lepi meg eme kijelentés, majd reszketve belemarkol Kazu felsőjébe, ki ettől kicsit meglepődik
- Gyorsan biztonságos helyre kell vinnem még mielőtt utolérnek. - gondolja - Hah? A fenébe! - veszik őket körbe - Hogy a fenébe tudtak ilyen gyorsan utol érni?
- Uhm... - reszket a teste
- Hmm... - néz le Minorira, ki erősen kapaszkodik belé - Érzem, hogy reszket a félelemtől. Gyorsan be kell fejeznem. - készül a támadásra - Most ne eressz el!
Mialatt Kazu keménynek látszó harcot vívott, addig Reonak váratlan vendég kopogtatott be az ajtaján. Épp délutáni alvásából ébresztették fel. Kicsit morcosan ment, hogy ajtót nyisson. Sosem gondolta volna, hogy ki fog eljönni hozzá...
- Nyitom már! Nem kell olyan hevesen kopogtatni. - nyitja ki az ajtót morcosan - Te vagy?
Folytatjuk!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
