Minden egy gondolattal kezdődött...
Hoshi no Hikari
Navigáció

Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].

Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog

Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsolHa belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!

2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3

 
Történeteim
 
Zűrös Esküvő Zűrös Szerelem Zűrös Valentin Nap
 Bűvös Nyakék Bűvös Nyakék 2 Amino, a Démonlány
 Fogadásból Szerelem Fogadásból Szerelem 2 Halál Angyala
 Őrzők Története MG-Mellék Történet MG-Alternatív Történet
 MG-Alternatív Történet 2 MG-Alternatív Történet 3 MetalGun-A film Szeszélyes Szerelem Szerelem Hatványa Ördögi Kísértés

 

 
Friss jelentések!
Január 3.: GAME: DPA - Man of Medan
Január 7.: GAME: DPA - Little Hope
Január 13.: GAME: DPA - House of Ashes
Január 22.: GAME: DPA - Devil in Me
Március 23.: GAME: Detroit: Become Human
Április 3.: STORY: MGAT 3.évad 8-9.rész

 

 
Lélekszámláló
Indulás: 2010-04-19
 
Belépés az oldalra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

Blog / Hírek / game / érdekességek / 2016-25

1152.Bejegyzés

Tervezett Történetek 2022ben

Sziasztok! Mint azt említettem előző bejegyzéseim egyikében, hogy jövőre tervezek 3 történetet is írni. Legalább is szeretnék. Ha 2 sikerül, már örülni fogok neki. Gondoltam megosztom miket is szeretnék a közeljövőben írni. Úgy, ahogy az animeket is meg szokták osztani miket is várhatunk a közeljövőben. :) Még nincs meg minden egyes részlet, mivel rengeteg gondolat kavarok a fejemben. Szeretném mindet megírni, ahogy csak tudom. Minél több történetet szeretnék megvalósítani. Olvasható rengeteg ötletem, de most még sem azokat szeretném megosztani...

1. Akuma no Yuwaku

Történetünk főhőse, Connor. Egy fiatal férfi, ki démonok és más természetfeletti lények megölésével keresi a pénzt. Igen hírhedt, de nem épp a jóhíréről. Sokan szeretnék a fejét a falon látni. Útja során összetalálkozik egy igen érdekes csapattal, kik ugyan azt csinálják, mint ő. Első ránézésre a csapat nem épp harcosnak mondható. Úgy alakul, hogy szövetséget kötnek, mivel céljuk ugyan az... 

2.  MetalGun: Alternatív Történet 3.évad

Reia Inari kalandjai folytatódnak, ki immáron 2.éve az INEG szervezet tagja. Már rengeteg kalandot átélt és többször megsérült már testileg és lelkileg egyaránt. Erős lány, de még mindig van mit tanulnia és erősödnie. Szembe kell néznie múltjával és az abban elkövetett hibáival... 

3. Watashi to koi ni ochimasu!

Az emberi bűnök, kik egy-egy démon megtestesülésében születtek. Vágy, Kapzsiság, Falánkság, Bujaság, Lustaság, Restség, Irigység, Gőg, Düh. Mindegyik bűnhöz tartozik egy démon, kik egyedi személyiséggel születtek. Mind a heten testvérek. Hétköznapjaink részei, az emberekből merítik erejüket. Egy nap megsimerkednek egy lánnyal, ki igazán felkelti a figyelmüket. Mindegyikük célja, az ő elcsábítása. Vajon kit választ majd eme lány?

Ezeket a történeteket szeretém megírni. Jó lenne mindegyiket még 2022-ben megírni, de ahogy idén is haladtam, erre kicsi az esély. Persze nem leszek iylen negatív és igyekszem majd szorgoskodni. Remélem tetszenek eme történetek rövidke leírásai és várjátok majd. Addig ott van a többi történet. Kik még nem olvasták, bepótolhatják. Addig is jó olvasást és további szép napot annak, ki nálam járna! chuu~

 

2021.12.30. 15:50, Saki-chan

1151.Bejegyzés

Történet javítás: Amino, a Démonlány

Sziasztok! Pár napja kijavítottam az Amino, a Démonlány történetének részeit, illetve a szereplők leírását is. Itt már könnyebb volt a dolgom, mivel gyakrabban használtam szóközt és a párbeszédek a mostani formájukban íródtak. Vagyis úgy, ahogy jelenleg is írom őket. Nem is volt benne sok hiba, csak pár. Remélem hasonlóan tudok haladni a többivel. Mint írtam már korábban, eléggé időigényes és hamar meg tudom unni. Igyekszem haladni és megcsinálni mindegyiknél, aminél még kell. Remélem nem lesz mindnél, mert már nem emlékszem. Nem is szaporítom tovább a szót, még van ezernyi dolgom. Jön az esti rutin. További szép estét annak, ki nálam járna! chuu~

 

2021.12.29. 17:42, Saki-chan

1150.Bejegyzés

Dishonored: Death of the Outsider

Sziasztok! Ismét egy játékos bejegyzéssel jöttem, mely már eléggé régen volt. Gondoltam kikapcsolódás gyanánt játszok így az év végére. Bár kizárt, hogy végig viszem, mivel kevés időm van rá, hogy játszak. Persze simán ki lehetne vinni az év utolsó napjáig, de közben ezer meg egy dolgom is van. Viszont akkor is belevágtam egy újabb játékba. Eme játékkal már játszottam. Ez egy köztes verzója, egy kiegészítő. A Dishonored 1 és 2.része között játszódhat. Egy különálló kiegészítő. Azzal a nővel vagyok, kivel a 2.részben találkoztam és segített nekem. Billie Lurk a becses neve. Nem épp egy jószívű karakter. Gyilkol, rabol és még árulással is vádolható. Szóval teljesen ízig-végi rosszfiú! Akarom mondani nő. :P Na, de ennek ellenére nagyon jó vele menni. Irányításban ugyan olyan, mint az első két része. Képességeimet az első küldetés után kaptam meg, de még nem volt alkalmam használni. Tegnap csak 1 órácskát játszhattam vele. A környezetvilága ugyan olyan, mint az többi részének. Gusztustalan, hullákkal és vérrel teli és tiszta lehangoló érzést nyújt. Sosem lesz a kedvenc játékom, viszont egész jó és azért mondjuk szeretem. A különleges képességek feltúrbozzák a játék élményt. :) Csak azoknak ajánlom, kik elviselik eme negatívumot a játékban és szeretnek kaszabolni. Mármint én nem, de nagyon állat, mikor lassított felvétellel vágódik ketté az illető. :P Nem is szaporítom tovább a szót. Mindenki felkelt, így ideje belevágnom a mai napba! További szép napot annak, ki nálam járna! chuu~

 

2021.12.27. 08:13, Saki-chan

1149.Bejegyzés

Történet javítás: Amino, A démonlány

Sziasztok! Ismét kijavítottam egy újabb történetemet. Ezuttal, ahogy azt az előző bejegyzésemben írtam, most az Amino, a Démonlány került terítékre. Minden részét illetve a szereplők jellemzését kijavítottam. A szereplőknél átírtam a jellemzésüket is. Lassan haladok egy-egy rész javításával, mivel a szóközhiány sokkal több, mint maga a szóelírások. Eléggé rossz, hogy annó így írtam. Passz, hogy mért. :/ Na, de ezen kár rágódnom. Lehet még jelentkezem, de nem bíztos. Addig is további szép napot mindenkinek, ki nálam járna! chuu~

 

2021.12.25. 16:59, Saki-chan

1148.Bejegyzés

Történet javítás: Zűrös Szerelem

Sziasztok! Ezennel mindegyik Zűrös történetet kijavítottam! Eléggé hosszú részeket írtam, ahhoz képest, hogy nem úgy szoktam. Visszanézve simán lehetett volna dupla anyni rész is, de már teljesen mindegy. Jó ez így ahogy van! :) Ma kissé hosszú nap volt és eléggé elfáradtam. Keveset voltunk itthon, így amit ma nem tudtam megcsinálni, azt holnap kell. Takarítás, főzés és miegyéb. Na, de ez a bejegyzés neme rről szól, szóval nem írok erről. Örülök, hogy sikerült befejeznem a Zűrös Szerelem részeinek javításét is. Mára csak ennyire futotta! Igyekszem annyi történetemet kijavítani, amennyit csak tudok. Következő majd az Amino lesz. Legyen szép estélye annak, ki még nálam járna. Oyasumi! chuu~

 

2021.12.24. 23:19, Saki-chan
 

 

Oldalak

Ahol még megtalálható vagyok, bár ezeken sem olyan aktívan. Egyiken jobban, mint a másikon. AAn barátnak is nyugodtan lehet jelölni, visszaigazolok...
 
AnimeAddicts: Miyou
DeviantArt: Saki90

Elérhetőségeim

Más platformon is elérhető az oldal, bár ott sem olyan aktívan kezelem őket, de igyekszem ahogy eddig. Mindig felnézek és, ha kell ott is szerkesztgetem az oldalhoz illően... 

Információk

Pár fontosabb adat az oldalról, hogy miket is tartalmaz. Mikor indult, kinek köszönhető eme desing kód, melyet kedvem szerint átalakítva használok...

Szerkesztő: Saki-chan Téma: Blog, Stories
Indulás: 2010.04.26. Történetek: 17
Köszönet: AemyDesign Tartalom: Saját

HOSHI NO HIKARI [ 2010-2025 ]


Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.