Minden egy gondolattal kezdődött...
Hoshi no Hikari
Navigáció

Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].

Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog

Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsolHa belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!

2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3

 
Történeteim
 
Zűrös Esküvő Zűrös Szerelem Zűrös Valentin Nap
 Bűvös Nyakék Bűvös Nyakék 2 Amino, a Démonlány
 Fogadásból Szerelem Fogadásból Szerelem 2 Halál Angyala
 Őrzők Története MG-Mellék Történet MG-Alternatív Történet
 MG-Alternatív Történet 2 MG-Alternatív Történet 3 MetalGun-A film Szeszélyes Szerelem Szerelem Hatványa Ördögi Kísértés

 

 
Friss jelentések!
Január 3.: GAME: DPA - Man of Medan
Január 7.: GAME: DPA - Little Hope
Január 13.: GAME: DPA - House of Ashes
Január 22.: GAME: DPA - Devil in Me
Március 23.: GAME: Detroit: Become Human
Április 3.: STORY: MGAT 3.évad 8-9.rész

 

 
Lélekszámláló
Indulás: 2010-04-19
 
Belépés az oldalra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

Blog / Hírek / game / érdekességek / 2016-25

916.Bejegyzés

Boldog Karácsonyt Mindenkinek!

Sziasztok! Eljött egy újabb ünnep! Az évnek lassan vége és mindez a Szilveszterrel fog lezárulni. Sok-sok élménnyel lehettünk gazdagabbak. Lettek új barátok és mentek is el. Jókat ehettünk-ihattunk és jól érezhettük magunkat ebben az évben is. Történtek jó és rossz dolgok, sírtunk és nevettünk. Volt itt minden, dráma, vígjáték és romantika. Biztos mindanynian máshogy éltétek meg eme évet. Velem annyira nem történt idé semmi. Év eleje nyugiban telt, majd nyáron 1 hónapig dolgoztam külföldön, majd ismét nyugis lett minden. Voltunk többször a nagyszülőknél és csupán csak 1 napra, de elmentünk a strandra is a gyerekekkel, nagybácsikkal és uncsitesókkal. Több szülinapot megünnepeltünk és kislányom is ovis lett az ősz végével. Lett 2 cicánk is, kiket nagyon szeretünk. Jövőre sok tervünk van, melyeket remélem meg is tudunk valósítani. Én bízom benne. Mindig pozitívnak kell lennem, anyukám mondta. Igyekszem. Ti is legyetek azok! :)

Mindenkinek Kellemes Karácsonyt Kíván a Hoshi no Hikari!

2019.12.24. 08:22, Saki-chan

915.Bejegyzés

Mézeskalács recept

Sziasztok! Én idén is fogok sok-sok mézeskalácsot sütni. Az egyik oldalon ezt a receptet ajánlották. Remélem nektek is hasznos lesz és sok, szép mézeskalácsot gyártotok belőle. :)
 
Karácsonyi puha mézeskalács!
 
Recept hozzávalói:
 
– 1 kg sima búzaliszt 
– 30 dkg porcukor 
– 3 teáskanál szódabikarbóna
– 1 tasak mézeskalács fűszerkeverék 
– 30 dkg margarin vagy vaj 
– 2,5 dl méz 
– 3 tojás
 
Elkészítés:
 
Száraz hozzávalókat összekevertem, majd hozzáadtam a mézet, tojásokat és a vajat, ez utóbbit felkockázva mikróba picit megpuhítottam. Villával az egészet nagyjából összekevertem, majd kézzel összegyúrtam. Pihentetés nélkül lisztes felületen azonnal nyújtható és sütemény kiszúróval szaggatható. 175 fokos sütőben kell sütni, arra nagyon VIGYÁZNI meg ne égjen!!! GYORSAN sül! Általában 8-10 perc alatt megsül, de ha vékonyabbra van nyújtva a tészta, akkor sokkal előbb kész.
 
Jó étvágyat hozzá!^^ 
2019.12.20. 10:41, Saki-chan

914.Bejegyzés

Téli szünet!

Sziasztok! Szombattól kezdődik el a téli szünet, mely minden diák számára nagyon jó időszak. 2 hétig nem kell tanulniuk és dolgozatot írniuk! Az én nagylányom is nagyon várja már. A kistesók is, hiszen mi idén az anyukámnál töltjük ezt az időt. Nála karácsonyozunk és ott lesz az ajándékozás is. Itthon is lesz fa, meg persze a mamánál is. December kezdetével a házat is le kezdtem díszíteni. Nincsen sajna sok díszünk, így legjobban a gyerekszobát díszítettem fel + az ajtófélfákat. Ha lesz több díszünk és egyéb karácsonyi kellékünk, akkor jövőre igyekszem még szebbé tenni a házat. Kell venni új ablakmatricákat is, mivel 3 éve megvannak és sajna már nem tapadtak, így nyáron kidobtam őket. Még akad egy kevés belőlük, de ők is a kukában fognak majd landolni.... Sajna a téli nagytakarítás nálunk elmaradt, mert egyáltalán nem volt rá időm, hogy karácsony előtt jó nagy takarítást tartsak, így csak a szokásosig jutottam. De sebaj. Itthon már csak holnap fogok utoljára takarítani, utána már csak jövőre. :P Holnap lesz az utolsó éjszakánk a házunkban ebben az évben. A szilvesztert és a szülinapomat is anyukámmal ünnepeljük. Már 2 éve ígértük neki, hogy lemegyünk és most ezt be is tartjuk! :) Szóval... a szünet alatt nem fogok semmilyen részt feltenni vagy bármi mást. Ha itthon lettünk volna, akkor tennék. Időm nem volt az elmúlt 2 hétben semmit sem csinálni. Az elmúlt 1 hétben mindne éjszaka bealudtam, pedig rengeteg mindent akartam csinálni. Hát... sajna ez van. 

Remélem nektek jól telik majd a téli szünet és sok-sok ajándékot kaptok majd a fa alá. Egyetek sok bejglit, szaloncukrot és megannyi habos-babos, krémesnél-krémesebb süteményt. De el ne hízzatok! Bár... a karácsony már csak a plusz kilóg felszedéséről szól, melyet egy fogadalomként le is adhattok. :D 

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánok előre is nektek! Legyen szép napotok! chuu~

2019.12.19. 14:52, Saki-chan

913.Bejegyzés

Új anime ismertető!

Sziasztok! Hoztam egy kisebb frisst az oldalra. Két pár hónapja megírt anime ismertetőt. Egyiket még júniusban, míg a másikat augusztusban írtam meg. Már régóta fel szerettem volna tenni, de csak most jutott az eszembe. Pillanatképeket is teszek majd hozzájuk, de már jó késő van és fáradt vagyok. 

Fruits Basket 2019 Season1

Véleményem:
A rajz csodálatos, jobban kidolgozott a 2001-es verzióhoz képest. A zene szép és illik hozzá. A karakterek szerethetőek és jól kidolgozottak. Leginkább lányoknak ajánlom eme művet. Nekem kifejezetten jobban tetszik az első verziónál. Tohru reakciói aranyosabbak és viccesebbek. A szebb grafika sokat tesz az animenek. 

Kono Oto Tomare! Season 1

Véleményem:
Nekem kifejezetten tetszik ez az anime és kedvencemmé is lett. Már alig várom a folytatását. A grafikája nagyon szép és maga a történet eltér attól, melyeket általában nézek vagy olvasok. Nincs benne romantika, a dráma jobban előtérben van. A karakterek szerethetőek és viccesek. Mindenkinek szívből ajánlom!
 
Remélem kedvet kaptok hozzájuk. Nekem a kedvenceimmé lettek. Jelenleg a Kono Oto Tomare 2. évadját nézem. Örültem, mikor láttam, hogy ilyen gyorsan követi az 1. évadot. :) Na, de most megyek aludni. Ma csak ennyire futotta! További szép estét minden kedves látogatómnak! Oyasumi! chuu~
 
2019.12.11. 00:03, Saki-chan

912.Bejegyzés

Boldog Mikulást!

2019.12.06. 08:28, Saki-chan
 

 

Oldalak

Ahol még megtalálható vagyok, bár ezeken sem olyan aktívan. Egyiken jobban, mint a másikon. AAn barátnak is nyugodtan lehet jelölni, visszaigazolok...
 
AnimeAddicts: Miyou
DeviantArt: Saki90

Elérhetőségeim

Más platformon is elérhető az oldal, bár ott sem olyan aktívan kezelem őket, de igyekszem ahogy eddig. Mindig felnézek és, ha kell ott is szerkesztgetem az oldalhoz illően... 

Információk

Pár fontosabb adat az oldalról, hogy miket is tartalmaz. Mikor indult, kinek köszönhető eme desing kód, melyet kedvem szerint átalakítva használok...

Szerkesztő: Saki-chan Téma: Blog, Stories
Indulás: 2010.04.26. Történetek: 17
Köszönet: AemyDesign Tartalom: Saját

HOSHI NO HIKARI [ 2010-2025 ]


Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!