|
Navigáció |

Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].
Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog
Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsol. Ha belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!
2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3
|
|
| |
|
Január 3.: GAME: DPA - Man of Medan
Január 7.: GAME: DPA - Little Hope
Január 13.: GAME: DPA - House of Ashes
Január 22.: GAME: DPA - Devil in Me
Március 23.: GAME: Detroit: Become Human
Április 3.: STORY: MGAT 3.évad 8-9.rész
| |
|
|
Blog / Hírek / game / érdekességek / 2016-25 |
789.Bejegyzés Kisfiam 4. szülinapja!

Sziasztok! Újabb szülinapozás vár ránk és egy újabb évet tudhatunk a háztunk mögött. Drága kisebbik fiam ma lett 4 éves. Igazi nagyfiú már, aki nagyon szeret szerelni és mindnet azonnal észrevesz. Hihetetlen menynire sas szeme van és bármit teszek odébb, azt azonnal észreveszi és kérdőre vonja mért is lett úgy ahogy....
Olyan gyorsan telik az idő, els em hiszem. Mikor belegondolok abba, hogy felnőnek a gyerekek és majd ki fognak repülni a házból.... elsírom magam. Nemrég pont azon gondolkodtam, hogy mi lesz akkor, ha felnőnek és már nem tőlünk fognak kérdezni, hanem megnézik a neten vagy mással beszélik meg. Persze még nagyon korai ebbe belegondolni, de akkor is... Hiába nőnek fel, mindig is a kis drágaságaim lesznek. Nagyon szeretem a gyerekeimet!
Isten éltessen sokáig drága kisfiam, Krisztofer!
BOLDOG 4. SZÜLINAPOT! <3

2018.05.09. 14:16, Saki-chan |
788.Bejegyzés Utazok anyukámhoz!

Sziasztok! Most megyek anyukámhoz, egy közel 6 órás út vár rám. Keleti pályaudvar, majd át a népligetbe és irány Kaposvár! 16:30-kor indul a buszom. Kb. ugyan akkor érek be, mint anyukám (ő ballagáson van). Szóval csak holnap este érek haza. Addig is szép hétvégét mindenkinek, ki felnéz hozzám! chuu~
2018.05.06. 12:14, Saki-chan |
787.Bejegyzés Kislányom első szülinapja!

Sziasztok! Képzeljétek el, hogy ma 1 éves a legkisebbik gyermekem! Istenem! El se hiszem, hogy már ennyi idő eltelt, mióta megszültem. Még előttem van az az icike-picike babácska, aki csendben elvolt a karjaimban. Most meg egy örökmozgó sajtkukac, aki mindig rosszban és huncutságokban töri a fejét. :P
Már 1 éve, hogy ő is köztünk van és vele teljes a családunk. Nem is kell több, mi így vagyunk tökélesetek. Az arányok megfelelőek és nem kell megváltoztatni őket. A mérleg nem fog kibillenni az egyik nem irányába. Most rendesen szedem a gyógyszeremet, így nem is lehetséges, hogy teherbe essek. Azaz remélem. Már nem szeretnénk több gyermeket, épp elég van most is. Így is nehéz dolgom van nap, mint nap. Nagyon eleven gyerekekkel lettünk megáldva...
Isten éltesse drága kislányunkat, Mollikát!
BOLDOG ELSŐ SZÜLINAPOT! <3

2018.05.03. 14:09, Saki-chan |
786.Bejegyzés Májusi design

Sziasztok! Felkerült egy új design, de még nincsen készen. Sajna a kisebbik lányom nem nagyon hagyja, hogy most befejezzem, így egyenlőre csak ennyi lett készen belőle. Remélem azért tetszik mindenkinek. További szép estét minden kedves látogatómnak! Oyasumi! chuu~

2018.05.02. 21:15, Saki-chan |
785.Bejegyzés 8 éves a honlap!

Sziasztok! El se hiszem! Újabb év telt el és még egy évvel öregedett meg a honlap. Immárom 8 éve üzemel rendíthetetlenül és immel-ámmal jelenik meg rajta vmicske kis dolog. Igaz, hogy már nem olyan forgalmas, mint talán pár évvel ezelőtt, de én még mindig kitartok mellette és ahogy tudom szerkesztgetem. Családanyaként sajnos háttérbe szorult a vele való munkám, így remélem megértitek, hogy sajna nem igazán van időm vele foglalkozni, de nagyon-nagyon szeretem és ez az első és egyetlen honlapom, mely nem csak pár évig élt majd vmilyen idióta emberi lény miatt törlésre került. Nagyon szeretem és kötődöm hozzá, már nagyon sok munkám volt vele és még nem is áll szándékomban bezárni. Bár lehet, hogy egy napon majd bezárul, de törölni SOSEM fogom! Remélem még jópár évig fog állni és üzemelni, ahogy az időmből futja. Ha a gyerekeink is olyan animések lesznek, mint mi a szüleik, akkor talán majd ők viszik tovább legalább is tetszeni fog nekik, amit a drága édesanyjuk alkotott.... :P
Ezúton is szeretném megköszönni azoknak, kik mindig felnéznek ide és megnézik mit szerénykedek össze-vissza. Nem egy nagy szám, de legalább az enyém. Több, mint 47 ezer látogatóval és rengeteg bejegyzéssel büszkélkethet. Büszke vagyok arra, amit alkottam és örömmel teszem fel nektek, hogy olvassátok és megnézhessétek. Hálás vagyok minden kedves látogatómnak!
BOLDOG 8. ÉVFORDULÓT A HOSHI-NO-HIKARI-NAK!!!

2018.04.26. 19:30, Saki-chan |
| |
|
|