Minden egy gondolattal kezdődött...
Hoshi no Hikari
Navigáció
Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].
Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog

Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsolHa belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!

2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3

 
Történeteim
 
X Varázs Macskák Zűrös Esküvő Zűrös Szerelem
Zűrös Valentin Nap Bűvös Nyakék Bűvös Nyakék 2
Amino, a Démonlány Fogadásból Szerelem Fogadásból Szerelem 2
Halál Angyala Őrzők Története MG-Mellék Történet
MG-Alternatív Történet MG-Alternatív Történet 2 MG-Alternatív Történet 3
MetalGun-A film Szeszélyes Szerelem Szerelem Hatványa
Ördögi Kísértés X Szeress Belém!

Az X-el jelölt történet tervezett. Igyekszem megírni minél hamarabb. Illetve az elsőt befejezni, melynek fele sajnos elveszett az évek alatt...

 

 
Friss jelentések!
2024. Január 19.: MetalGun - Alternatív Történet 3.évad. 5.rész
2024. Február 22.: GAME - Life of Strange: True Colors
2024. Február 26.: GAME - The Awesome Adventures of Captain Spirit

 

 
Lélekszámláló
Indulás: 2010-04-19
 
Belépés az oldalra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

A szerelem hatványa - Részek

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

27.rész: Forró zuhany

Saki-chan  2020.11.15. 17:08

Ryou megkérte Amerit, hogy legyen a barátnője, de ez nem lehetséges. Ettől ő nem tántorodott el és hazaköltözött. Erről Ameriék nem tudtak, így váratlanul kellett szembesülniük, hogy ő is a ház lakója. Ameri miatt újra a házban szeretett volna élni. Kissé nedves jelenet következett, mely egyeseknek cseppet sem tetszett. Vajon hogyan fogadták az újdonsült lakótársat?

26.rész: Mit gondolsz rólam?

Saki-chan  2020.11.11. 19:33

Amerit Ayato letámadja egy csókkal, mivel kissé felül kerekedik féltékenysége. A köztük való kapcsolat kissé felforrósodik. Elszabadulnak a vágyak, felcsapnak a rég nem érzett dolgok. Ayato alig bírja visszafogni magát, melyet Ameri megismer. Vajon milyen helyzet alakul ki közöttük?

25.rész: Véletlen baleset

Saki-chan  2020.11.11. 19:30

Ameri köszönetet akar mondani a srácnak, ki megvédte. A sulinál összefut vele és úgy alakul, hogy elhívják egy buliba. El is megy vele, ahol kissé féltékenyen méregetik a lányok, mivel Ryou körül van. Vajon hogyan sikerül a buli?

24.rész: Nyugtató ölelés

Saki-chan  2020.11.09. 23:53

Ameri nem bír új kapcsolatba lépni, így elutasítja Akirat. Ayato nem képes bevallani neki, hogy mit is érez valójában. Neki is idő kell, hogy összeszedje magát és persze megvárja, míg Ameri lelkileg készen lesz rá. Egy nem várt személy is felbukkan, ki lesokkolja Amerit. Vajon ki ez az illető?

23.rész: A megfázás

Saki-chan  2020.11.09. 23:53

Ameri az esőben való séta miatt kissé mgfázott, így Ayato ápolta. Eljött a háziorvos is hozzá, hogy megnézze milyen az állapota. A dolgok kissé felforrósodnak. Érzelmek tömbkelege kap szárnyra, mely kissé felkavarja a nyugis helyzetet. Vajon hogyan alakulnak a dolgok? 

22.rész: Időre van szükségem

Saki-chan  2020.11.08. 17:17

Akira mozizás után felhívja magához Amerit, ahol főzőcskézés közben eléggé rámászik. Evés után sétára indulnak, ami nem úgy alakul, ahogy tervezték volna. Ayato lesz a megmentő, ki mindig ott van, ahol szükséges. Vajon bevallja érzéseit Amerinek vagy továbbra is visszafogja magát?

21.rész: Feljössz hozzám?

Saki-chan  2020.11.08. 17:15

Ameri Akiraval randizott. Moziba mentek, majd felhívta magához. Főzőcskézés közben kissé elszabadulnak a vágyak. Ayato közben kezd érzéseire ráébredni, melyet igyekszik elrejteni. Vajon hogyan alakulnak a dolgok?

20.rész: A vidámpark

Saki-chan  2020.11.07. 18:10

Keito elhívta Ameriéket, hogy töltsék együtt a szombati napot. Ayato is becsatlakozik hozzájuk. A vidámparkba mennek, ahol Yuival sok-sok gyerekeknek készült dologra felülnek. Ayato viszont szerette volna, ha Ameri eljön vele a kísértet kastélyba, hogy felnőttes dolgot is kipróbáljon. Ezen napon kicsit közelebb kerülnek egymáshoz. Főleg, mikor ketetsben maradnak. Valahogy elkapja őket a varázs. Vajon mi fog történni?

19.rész: Ez egy randi?

Saki-chan  2020.11.07. 18:07

Akira meghívta Amerit, hogy töltsék együtt a délutánt. A kis együttlét egész jól sikerül, melynek a vége meglepetéssel zárul. Másnap hétvége következik. Keito elhívja Ameriéket a vidámparkba, ahova Ayato is csatlakozik. Együtt töltik eme szombati napot. Vajon hogyan alakul majd? 

18.rész: Elkésve

Saki-chan  2020.10.25. 17:43

A reggel nem úgy indul Ameri számára, ahogy szerette volna. Ráadásul nem várt személlyel találkozik a szobájában. Elkésik, így túlórával akarja ledolgozni az elmaradt idejét. Akira felkavarja érzéseit a vallomása miatt, így képtelen szívének engedelmeskedni. Vajon hogyan alakulnak a dolgok?

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

 

 

Oldalak

Ahol még megtalálható vagyok, bár ezeken sem olyan aktívan. Egyiken jobban, mint a másikon. AAn barátnak is nyugodtan lehet jelölni, visszaigazolok...
 
AnimeAddicts: Miyou
DeviantArt: Saki90

Elérhetőségeim

Más platformon is elérhető az oldal, bár ott sem olyan aktívan kezelem őket, de igyekszem ahogy eddig. Mindig felnézek és, ha kell ott is szerkesztgetem az oldalhoz illően... 

Információk

Pár fontosabb adat az oldalról, hogy miket is tartalmaz. Mikor indult, kinek köszönhető eme desing kód, melyet kedvem szerint átalakítva használok...

Szerkesztő: Saki-chan Téma: Blog
Indulás: 2010.04.26. Történetek: 17
Köszönet: AemyDesign Tartalom: Saját

HOSHI NO HIKARI [ 2010-2024 ]


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!